Steve Jobstól a mélytorkozás történetéig

Hamarosan bemutatják az Apple-alapító életútjáról szóló drámát Ashton Kutcherrel a főszerepben, és elkészült a Linda Lovelace pornószínésznő életét feldolgozó film is Amanda Seyfrieddel. A fentiek mellett Wikileaks- és Eagles-dokumentumfilmet is láthat az idei Sundance filmfesztivál közönsége.


Nótarádiót indít Dankó néven a közrádió

Karácsony előtt kezdi meg adását a Dankó Rádió. A klasszikus magyar nótákat és operettslágereket sugárzó csatorna az eddigi Régió Rádió frekvenciáin szól majd, a regionális híradások átalakítása után - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.


Újra turnéra indul a Fleetwood Mac

Turnézni készül jövőre a Fleetwood Mac nevű angol-amerikai együttes, amely utoljára 2010-ben indult útnak, hogy nagyszabású koncertsorozattal ajándékozza meg rajongóit.


Megvan a gén, ami felelős a rohamszerű ivásért

A kamaszok túlzott alkoholfogyasztásakor lejátszódó agyi folyamatokat tanulmányozva brit kutatók olyan génváltozatra bukkantak, amelynek jelenlétében nagyobb a jutalomkereső magatartás valószínűsége.








Új hazai tévécsatorna indult

A műholdas szolgáltatók kínálatában a CBS Reality váltotta a Zone Realityt december 3-án - írta az mmonline.hu portál, amely szerint az új csatorna jelenleg két változatban érhető el.




A magyar középosztály élveboncolása a képernyőn

A pszichoterápia a jóléti társadalmakban jól élők luxusa: lelki gondja annak van, aki megengedheti magának. Hová forduljanak a szakmunkások, a romkocsmákban tépelődő bölcsészek? Mit keres Magyarországon a Terápia?


Maónak ajánlott kép aratott Pekingben

Hozzávetőleg 11,4 millió dollárért kelt el a 19-20. századi kínai festészet nagy alakjának, Csi Paj-sinak egy képe egy Pekingben tartott árverésen hétfőn - közölte a Poly aukciós ház.



Mezítláb jár a hajléktalan, akinek cipőt vett a rendőr

Mezítlábas hajléktalannak ajándékozott meleg csizmát és zoknit egy rendőr az Egyesült Államokban, aminek véletlen tanúja volt egy fotózó turista. A fénykép a világhálón kirobbanó siker lett, a koldus viszont azóta megint mezítláb járja az utcákat.




Ilyen lesz a köztévé átalakuló csatornája

Előveszik a klasszikus tévésorozatokat és újakat - például gyerekhíradót is - gyártanak majd a december 22-én induló új M2-höz, amely gyerekcsatornává alakul át - mondta az Onleány Társasblognak az induló új csatorna főszerkesztője.