Nem derül ki a búcsúlevélből, miért lett öngyilkos Tony Scott
A Los Angeles megyei halottkémi hivatal illetékesei szerint Tony Scott búcsúlevele nem ad magyarázatot arra, miért lett öngyilkos a világhírű brit filmrendező.
A Los Angeles megyei halottkémi hivatal illetékesei szerint Tony Scott búcsúlevele nem ad magyarázatot arra, miért lett öngyilkos a világhírű brit filmrendező.
MTI
A dániai Aarhus lesz 2017-ben Európa egyik kulturális fővárosa. Az illetékes szakértői bizottság döntését pénteken hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság.
MTI
Kanada újabb tudományos expedíciót indít az 1845-ben az Északi-sarknál eltűnt Sir John Franklin brit felfedező hajóinak felkutatására, immár a harmadikat.
MTI
A magyar rendezők profi nyugati, a Queen viszont profi keleti filmen akarta látni a zenekar 1986-os budapesti koncertjét. Akik nem akarták, hogy a zenekar a Népstadionban lépjen fel, már akkor is bombafenyegetőzéssel játszadoztak, akik hittek benne, elkapkodták a 76 ezer belépőt. Baljós előjelek, használhatatlannak tűnő üzleti terv, hókusz-pókusz és frenetikus siker. A profizmus működött az egyik oldalon, de a szocialista összeköttetések rejtélyes rendszere sem mondott csődön a másikon. A 16 legjobb magyar operatőr munkájával megörökített koncertfilm szeptember 20-án jelenik meg Hungarian Rhapsody (Magyar rapszódia) címmel.
ln
Csak január 1-jén államosították a megyei múzeumokat és könyvtárakat, de a kormány év végével már meg is szabadulna tőlük. A Balog Zoltán által benyújtott törvényjavaslat értelmében a megyeszékhelyek kapják az intézmények javát, de a kisebb városok sem ússzák meg, hogy fenntartsák a területükön lévő gyüjteményeket, miközben a miniszter továbbra is beleszól majd az igazgató kinevezésébe. A tervezet felkészül arra is, hogy pénzhiány miatt megszűnhetnek egyes múzeumok.
hvg.hu
Akadályozza meg Csurka István "A hatodik koporsó" című darabjának bemutatását a budapesti Új Színházban – erre kéri a MAZSIHISZ elnöke Tarlós Istvánt a főpolgármesternek írt levelében. Az MSZP Dörner György színházigazgató leváltását követeli.
hvg.hu
Nem viselheti többé a Becsületrendet John Galliano brit divattervező, akit egy francia bíróság antiszemita kijelentések miatt 2011 szeptemberében felfüggesztett pénzbüntetésre ítélt, Francois Hollande francia elnök rendeletben visszavonta tőle a kitüntetést.
MTI
A Millenárison lelt új otthonra a Láthatatlan Kiállítás: tágasabb hely és megújult forma várja az érdeklődőket.
MTI
unknown
Augusztus utolsó hétvégéjén, szombat éjjelig a Budai Várban egy olyan fesztivált rendeznek, amit csak a harminc felettiek tudnak élvezni. De ők nagyon. Találkoztunk Rick Astley-vel, Kim Wilddal, a Never Gonna Give You Uppal, és a Kids In Americával. Ha az utóbbi mondatot nem tudják értelmezni, feltétlenül olvassák el a cikket. Ha igen, akkor meg úgyis el fogják.
Lukács Andrea
Berlusconi a gyermekem apja - jelentette be Sabina Began színésznő az Il Fatto Quotidiano olasz napilap pénteki számában, amelynek a volt kormányfő depressziójáról és politika terveiről is beszámolt.
MTI
Gusztustalannak és sokkolónak nevezték a strandolók, amikor a brigtoni tengerparton egy pár fényes nappal bonyolódott szexuális aktusba - számolt be a Daily Mail.
hvg.hu
Rákpáncélban található anyagból készült, sprayként felvihető burkolattal védenék meg a banánt a túl gyors éréstől, és tartanák frissen a gyümölcsöt kínai kutatók.
MTI
Egy lépcső nélküli, igen szűk medencébe vetette bele magát egy kiközösített víziló Dél-Afrikában. Kiemeléséhez valószínűleg el kell altatni.
MTI
Celine Dion nem szexszimbólum. Nem volt soha, és most már biztos, hogy nem is lesz az. Levette a felsőjét a V magazinnak.
hvg.hu
A hordár markát törölgetni bankjeggyel, megbirkózni a dizájn csappal, kávé törpeporciókból készíteni a reggelit... Amit gyűlölünk a szállodákban.
hvg.hu
A parlagfű magas pollenkoncentrációja miatt pénteken már szinte az egész országban riasztás van érvényben.
MTI
Az egyik bikinis lány adhatta el Harry herceg meztelen fotóit – így gondolja legalábbis a herceg egyik közeli barátja, aki szintén jelen volt az ominózus vetkőzős bulin. A The Sun úgy tudja, Harry vetkőzött le először.
hvg.hu
Az Air France bejrúti járata a libanoni tüntetések elől menekülve a polgárháborús Damaszkuszban szállt le, de az üzemenyag vásárláskor nem működött a hitelkártyája.
hvg.hu
Pénteken fronthatás nem érvényesül, folytatódik a forróság, a szervezetünk pedig egyre jobban kimerül. A feltámadó szél hoz némi enyhülést, ugyanakkor egyeseknél ez növelheti a migrén esélyét - írja a Meteoklinika.
hvg.hu