Vízalatti zaj keseríti a bálnák életét Amerikánál

Rendkívül súlyosan érinti a ritka északi simabálnákat az amerikai partoknál tapasztalt tengeralatti zajszennyezés, amely jelentősen megnehezíti a tengeri emlősök egymás közötti kommunikációját - figyelmeztettek a kutatók.





Nem lesznek ikeás bútorok az IKEA szállodáiban

A bútorairól ismert svéd IKEA cég azt tervezi, hogy olcsó szállodákat nyit Európában. Az IKEA szellemi jogait birtokló Inter IKEA ingatlanüzletágának terve szerint az olcsószálloda-hálózatnak száz tagja lesz. Az első két hotelt Németországban nyitják meg 2014-ben.


Bor, mámor, Bénye - pénteken indul a fesztivál

Tokaji borok, zempléni ízek, kézműves mesterek remekei, gyerekprogramok fűszerezik a zempléni Erdőbénye idei fesztiválját, a Bor, mámor, Bénye névre keresztelt háromnapos rendezvényt, amely augusztus 17-én kezdődik a Tokaj-hegyaljai településen.




Pataky Attila lovagkeresztet, Révész Sándor tisztikeresztet kapott

Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán adta át Áder János köztársasági elnök megbízásából, augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt és Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket.


Őrületes tempóban olvad a grönlandi jég

Rekordszintet ért el a grönlandi jégolvadás, négy héttel a szezon vége előtt - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon. Grönlandon az olvadási szezon júniustól szeptember elejéig tart, amikor esni kezd a hőmérséklet. Idén augusztus 8-án, vagyis négy héttel a szezon vége előtt az olvadás már nagyobb mértékű volt, mint 2010-ben az egész szezonban.


Az allergiásoknak már erős tüneteik lehetnek

A parlagfű napi pollenkoncentrációja több térségben meghaladta a riasztási szintet, ami azt jelenti, hogy az allergiásoknak már erős tüneteik lehetnek - mondta Apatini Dóra, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) biológusa csütörtökön az MTI-nek.


Vigyázat, életveszély! Dr. Ozzy tanácsokat ad!

A fiúm mellkasára egy sertésborda plusz két csirkecomb van tetoválva. Rendben van ez így? Szex, halált okozó golflabda, pornó a számítógépen, alvajárás, túl sok alkohol. Van megoldás? De mennyire. Ennyi használható tanácsot még dr. Veres Pál sem adott a Magyar Ifjúságban és az Ifjúsági Magazinban. Visszatérnek a régi szép idők, amikor minden merevedési panaszra volt jó megoldás.




Ma nyílik Aj Vej-vej kiállítása Budapesten

Az egyik legismertebb kortárs képzőművész, emberjogi aktivista, a kínai Aj Vej-vej (Ai Weiwei) New York-i korszakának fotóiból rendez kiállítást az Ernst Múzeum, a tárlat péntektől október 21-ig látogatható.




Mitől zsidó egy színház?

Indul az évad heteken belül, ismét megtanuljuk, hogy minden politika és színház az egész világ. A kultrukampfról szóló sorozatunk első részében arra próbál válaszolni Borgula András, a Gólem Színház alapító-rendezője, hogy létezik-e zsidó dráma, zsidó színpad, sőt: zsidó közönség.


Ukrajna szerint SpongyaBob meleg

SpongyaBob Kockanadrág, a világ legismertebb szivacsa, a népszerű rajzfilmfigura meleg - állítják az Ukrajna erkölcsi állapota felett őrködő nemzeti bizottság tagjai.