Legfőbb ügyészi bírálat a Mozgókép Közalapítványnak

Az NKÖM még ebben az évben benyújtja tartalmi elemeket is érintő javaslatát a filmtörvény módosítására, amely összeférhetetlenségi szabályokról is rendelkezik. Közben komoly bírálatokkal illette a Mozgókép Közalapítványt a legfőbb ügyész.



Új helyen a New York-i magyar intézet

Manhattan déli részén, egy loftban kap helyet az eddig a keleti 52. utcában, két aprócska helyiségben dolgozó kulturális intézet. Az új helyen a magyar üvegbeton a térelválasztó.


Francia premier Kertész Kaddisából

A párizsi Theatre Ouvert fekete falakkal körülvett színpadán egy íróasztal és rajta egy lámpa. Ebben a minimalista díszletben adja elő egy hónapon át minden este Jean-Quentin Chatelain zenei ritmusú igazi imaként Kertész Imre kisregényéből adaptált monológját.


Magyar mandarin

A 20. század zenei géniusza a magyar nagyközönség körében nem igazán számított népszerű alkotónak. Halála után fél évtizeddel pedig párthatározat bélyegezte meg "formalizmusát" és "érthetetlenségét", éppen akkor, amikor a fokozódó nemzetközi elismertséget tapasztalva, unos-untalan leírták: "Bartók Béla a miénk."


Újpest beperli a Sziget Fesztivál rendezőit

Újpest birtokháborítás miatt beperli a Sziget Rendezvényirodát; az eljárás célja, hogy a szervezők a IV. kerület felé is oldják meg a hangszigetelést - közölte Derce Tamás újpesti polgármester.



A Kalitkás nőt a magas áfa miatt tartják Chicagóban

A Kalitkás nő I. című, vasárnap Chicagóban árverésen megszerzett Rippl-Rónai kép ügyében a vásárló, az Ernst Galéria tulajdonosa a kulturális tárcához fordulna, de érdemleges tárgyalásról még nincs szó azzal kapcsolatban, hogy a mintegy 30 millió forintot kitevő általános forgalmi adót átvállalja-e az állam.


Színezett kőnyomatok és babakiállítás

Egy teljes héten át válogathatunk a kínai filmtermésből, Győrben idén sem marad el a babakonferencia, a vizuális élmény mellett bepillanthatunk a babakészítés műhelytitkaiba is. Magyarországon most először láthatóak Marc Chagall litográfiái és festményei. Fellép a Budapest Jazz Orchestra, Balázs Elemér, így zenei élményben sem lesz hiány. Programok ínyenceknek.


Ma van a magyar dráma napja

Szeptember 21-én Az ember tragédiája ősbemutatójára emlékezve ünneplik a magyar drámairodalom értékeit országszerte.


Terézanyu díjat kapott Csehországban

A legjobb színésznő díját nyerte el Hámori Gabriella az Állítsátok meg Terézanyut! című film főszerepéért Csehországban - közölte a Magyar Filmunió.



Magyar a Kalitkás nő vásárlója?

Rippl-Rónai József Kalitkás nő című olajvázlatát minden bizonnyal látni fogják a magyar művészetkedvelők is - ennyit volt csupán hajlandó elárulni a vásárló kilétét feszegető kérdésre Leslie Hindman, a képet vasárnap elárverező chicagói aukciós ház tulajdonosa.



Félmillió dollárért kelt el Rippl-Rónai képe

Rippl-Rónai József Kalitkás nő című képe 520 ezer dollárért, a jutalékkal együtt mintegy 122 millió forintnak megfelelő összegért talált gazdára Chicagóban, és ezzel több csúcsot is megdöntött: a legdrágábban eladott modern magyar festményét, az árverésen legdrágábban elkelt Rippl-Rónaiét és az Egyesült Államokban legdrágábban elkelt magyar képét.



Fonyó romantikus vígjátéka

A balatoni üdülőhelyen pótvizsgájára készülő középiskolás srác belezúg egy bivalyszerű bankigazgató csinos és fiatal feleségébe – ez a Tibor vagyok, de hódítani akarok című vígjáték alapsztorija. Az október végéig forgatott, januárban mozikba kerülő filmet a Valami Amerika társproducere, Kálomista Gábor és Fonyó Gergely, a Kelj fel, Jancsi rendezője jegyzi. A hvg.hu a forgatás helyszínén járt.


Vértollnokok?

Báthory Erzsébet ártatlanságáért síkraszálló játékfilmet forgatnak ősszel Szlovákiában. Mindmáig vita tárgya, hogy a fiatal lányok kínzásáért várfogságba vetett Báthory Erzsébet vétkes volt-e, vagy itt az ideje rehabilitálni őt.


Színes őszi programhullás

Bár a fesztiválszezon lecsengőben van, tarka programok aranyozzák be a vénasszonyok nyarát. Széles a skála, szinte minden ízlésvilág talál magának csemegét. Képzőművészek és a flamenco, vagy az interaktív színház rajongói egyaránt válogathatnak az alábbi programok közül.


Megújul a Szépművészeti Múzeum

Lendületet vesz a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója: az intézmény 2006 végén, megnyitásának 100. évfordulóján megújult homlokzattal, jobb belső világítással, klimatizált kiállítóterekkel várja látogatóit.