Mit jelent a szívünkre hallgatni?

Mindenki átélte már élete során, hogy valami megmagyarázhatatlan belső ösztön megsúgta neki, mit kell tennie. Most egy új tanulmány – amely a Psychological Science című folyóiratban jelent meg – kimutatta, hogy tudományos oka van ennek a jelenségnek.




Minden arany. Az is, ami nem fénylik

Az Iparművészeti Múzeum épületét december óta kordonok veszik körül, miután a bejárat előtt landolt egy tetőcserép. Takács Imrével, a múzeum főigazgatójával beszélgettünk külsőségekről, tartalomról, célokról és lehetőségekről.




Elhunyt a Fekete vonat szerzője

Elhunyt Havasy Viktor zeneszerző, zongorista; a Micsoda nagyszerű dolog, a Szereted-e még?, a Kapitány, a Fekete vonat című slágerek szerzőjét szerdán rövid szenvedés után érte a halál.








Hogyan nézzünk farkasszemet egy bálnával?

Új-Zéland legalább annyira gyönyörű, mint amennyire messze van kicsiny hazánktól. Mindkét szigetén rengeteg a látnivaló, és bár ilyenkor nincs kifejezetten nyári idő arrafelé sem, azért a 15-20 fokban kényelmesen elvan az utazó.


Mesélő női mellek

A médiának köszönhetően lassacskán elfelejtjük, milyen is a valódi kebel, pedig a női mellek igazán sokfélék lehetnek és sokféleségükben is tökéletesek. Könyvajánló.


Álljanak fel gyakrabban az ülő munkát végzők!

A számítógép képernyője elől, vagy az íróasztal mellől leggyakrabban felálló embereknek átlagosan több mint 4 centiméterrel volt karcsúbb a dereka, mint az azonos munkakörben dolgozó, jóval ritkábban szünetet tartóknak - idézte szerdán ausztrál kutatók eredményét a The Daily Telegraph című folyóirat online kiadása.



Hatásos az övsömör elleni vakcina

Az övsömör elleni vakcinával beoltott hatvan év fölötti emberek körében 55 százalékkal kisebb a fájdalmas állapot kialakulásának kockázata - állapították meg kedden megjelent tanulmányukban amerikai kutatók.