hvg.hu: Aggasztó helyzetről számolt be a sajtó az utóbbi hetekben az Iparművészeti Múzeummal kapcsolatban. Ön is több helyen nyilatkozott arról, hogy az épület kis túlzással romokban hever.

Takács Imre: Amikor leesett az a tetőcserép a járdára, éppen a főbejárat középtengelyénél, munkatársaimmal nagyon megijedtünk. Azonnal körbevettük kordonokkal az épületet, s eltereltük a gyalogos forgalmat. Azóta még egy elem meglazult, és le is zuhant, de már a védett területre. Alpinistákat küldtünk a tetőre, és kiderült, hogy a kupola csúcsán álló lanterna oszlopai is megrepedtek. Egy tizenegy méteres kerámiaépítményről van szó, ami bármikor megindulhat. Talán holnap, talán évek múlva - nem lehet tudni, mikor jön egy széllökés, amely kibillenti a helyéről. A múzeum a legmagasabb épület a környéken, és semmi sem védi az ötven méter magas kupolát az időjárási viszontagságoktól.

hvg.hu: Mi lehet a megoldás?

T. I.: Épp a napokban fogadott el a kulturális kormányzat egy intézkedési tervet, amely azonnali lépéseket helyez kilátásba. Nekem az a feladatom, hogy ezt végrehajtsam: a baleset-elhárítás az elsődleges, egy védőernyőt tervezünk felállítani az épület köré. A szakértői vizsgálatokat is elindítjuk, hogy megtudjuk, melyek a legsürgetőbb munkálatok.
hvg.hu: Hogyan fajulhatott idáig ennek az ikonikus épületnek a helyzete?

T. I.: Az amortizációnak történelmi okai vannak. A második világháború alatt megsemmisült a tetőszerkezet nagy része, amit akkor ideiglenes megoldással foltoztak össze. 1956-ban újfent szitává lőtték, és a megmaradt tetődíszek is megsemmisültek. Ezt követően megint csak ideiglenes helyreállítás következett. A hatvanas években aztán rekonstruálták az eredeti Lechner-terv alapján, Zsolnay-darabokkal, de nem a legjobb technológiával. Mostanra elrozsdásodtak a tetődíszeket tartó vasak, amelyek szétfeszítik a pirogránitokat.

hvg.hu: Tehát ötven év telt el azóta, hogy bárki hozzányúlt volna az összetoldozott épülethez.  

T. I.: 2006-ban, amikor erre a posztra kerültem, négy veszélyességi tényezőt jelöltünk meg, majd benyújtottuk jelentésünket Hiller Istvánnak, aki nem reagált erre. Készítettünk egy még részletesebb műszaki leírást, ezt is elküldtük a hivatalba, de hiába. 2008-ban kaptunk valamennyi támogatást a majolika előcsarnok rekonstrukciójára, de ez sem fejeződött be.

hvg.hu: Hiller István talán személyes ellentét miatt nem támogatta az Iparművészeti ügyét? Hiszen kétszer is visszavonta az ön vezetői megbízását különböző, vezetői működésében felfedezni vélt hiányosságok miatt.

T. I.: Nekem Hiller Istvánnal személyes ellentétem nem volt. A felmondóleveleket természetesen nem találtam helytállónak, ahogy a Munkaügyi Bíróság sem. Mindkétszer visszahelyeztek a pozícióba.

hvg.hu: Most viszont már csak pár hónapja van a törvényileg megszabott, ötéves hivatali időből, miközben mielőbb szükség lenne az Iparművészeti Múzeum renoméjának visszaállítására. Úgy tűnik, mintha a Hősök tere két oldalán lévő intézmények jobban vonzanák a közönséget.

T. I.: Az Iparművészeti Múzeum a Magyar Nemzeti Múzeum 1802-es alapítása után a második a rangsorban. Sőt, ez volt az első művészettörténeti múzeum Magyarországon. 1872-ben a magyar országgyűlés úgy döntött, hogy itthon is követjük azt a külföldi múzeumi reformot, amely Londonban indult az 1850-es években. Az ottani világkiállítás után határozott úgy az uralkodó pár, Viktoria királynő és Albert herceg, hogy intézményt alapítanak az emberi tárgykultúra értékeinek átmentésére. A cél az volt, hogy legyen egy intézmény, mely mintákat ad, mintákat gyűjt és fejlődést generál a tárgyalkotás területén. Ma Victoria and Albert Museumnak hívják ezt az intézményt. Az újfajta gyűjtési és bemutatási metódus a 19. század közepétől egész Európában trendet teremtett. Az Osztrák-Magyar Monarchia elöljárt az alapításokban: Bécsben a Museum für Angewandte Kunst elődje 1864-ben jött létre, mi pedig a kiegyezés után - az önálló magyar kultúrpolitika egyik első lépéseként - hoztuk létre az Iparművészeti Múzeumot. Évtizedekkel korábban, mint a Szépművészeti Múzeumot.

hvg.hu: Van konkurenciaharc a művészeti intézmények között?

T. I.: Nálunk teljesen más a közönséghez való viszonyulás. Fontos megemlíteni, hogy nem uralkodói döntés folyományaként jött létre a múzeum, hanem demokratikus úton. A gyűjtemény sem arisztokratikus: a társadalom minél szélesebb rétegét célozza meg. A tárgyi világ emberi használathoz kötődő értékeit helyezi középpontba, és a társadalom kulturális színvonalának, szellemi jólétének emelése a cél. Megfoghatóvá, élvezhetővé kell tennünk a művészetet, majdnem szó szerint.

hvg.hu: Tehát inkább a helyi közönségnek jelenthet többet, mint a külföldinek.

T. I.: Elméletben igen, de a valóság pont a fordítottját mutatja. Külföldön sokkal jobban ismerik és elismerik az Iparművészetit. 2012-re például van egy felajánlásunk, hogy az előbb említett múzeumi reform 150 éves múltját bemutassuk, méghozzá a világban másodikként, Bonn után. A kiállítás éppen a londoni Victoria and Albert Museum kincseit hozza majd Budapestre. A felkérés magáért beszél. De megvan annak is a magyarázata, hogy miért nem tudott ezidáig ismertebb lenni a múzeum: 1872-ben kezdték gyűjteni az anyagokat, az épület pedig 1896-ra készült el. Furcsa módon azonban nem nyílt meg állandó, átfogó, nagy kiállítás az új falak között. Ezt az elmaradást a világháborúk utáni válságok és a szocializmus kulturális szegényessége közepette nem tudtuk behozni. Még mindig nem tudjuk megmutatni azt a mérhetetlenül értékes kincstárat, amely a raktárakban rejtőzik, noha már  elkezdtük leporolni: az Esterházy textilek kiállítása például ennek a törekvésnek az egyik mozzanata.

hvg.hu: A városban számos helyen találkozunk hirdetési plakátokkal, melyek népszerűsítik a gyűjteményt. A marketingstratégiában segítségére van a szépművészetis múlt?

T. I.: Természetesen az a tapasztalat is fontos, de talán inkább a londoni múzeum a példakép. Szeretnénk, ha az állandó kiállításunkra helyezhetnénk majd a hangsúlyt, ugyanúgy, ahogy a Victoria and Albert Museum teszi. Sőt, ami ugyancsak fontos, hogy mi exportáljunk kiállításokat külföldre, ezzel is öregbítve hírnevünket. Természetesen a behozott tárlatok is elengedhetetlenek, de az előbbiek fontosabbak.

hvg.hu: Tehát a múzeum is egy egyszerű közgazdasági modell szerint működik? Export-import és saját erőforrás hármasa jelenti a gazdálkodás tartalmi alapját?

T. I.: Ez pontosan így van. Az import drága, az export nekünk jelent bevételt, a saját anyag pedig adott. Ezt szeretném kihasználni.

hvg.hu: Az Esterházy-gyűjteményből felbecsülhetetlen értékű kelmék kerültek elő. Ezek is a raktárban pihentek eddig, ahol még további kincsek lapulnak.  

T. I.: Igen, ez a tárlat a 16. és 17. századi főúri öltözékeket mutatja be. Van köztük koronázási öltözék és esküvői díszruha, továbbá megvan az a páncéling is, amelyben a hagyomány szerint a vezekényi csatában elesett Esterházy László. De olyan díszes lóöltözékeket is bemutatunk, melyek világszerte egyedülálló kincsek; az egyik ilyen egy 17. századi török szultán számára készült. Egyik vitrinünkben a restaurációs folyamat is követhető: kiállítottuk a darabokra tört nyerget, és mellé tettük a letisztított, felújított remeket, drágaköves berakásokkal, szemkápráztató arany borítással.

hvg.hu: Az Iparművészeti Múzeum állapotát is jól szimbolizálja ez a vitrin. Ha minden támogatást megkap az intézmény, hány év múlva láthatnánk régi fényében az Üllői út díszét?

T. I.: Amennyiben zökkenőmentesen elkezdődhetnek a munkák, és biztosítani tudjuk a folyamatosságot, öt év alatt helyre tudnánk hozni az épületet. Addig még jobban kell koncentrálnunk a belső értékekre, a páratlan gazdagságú gyűjteményre.