Szezonja van: kocsonya

A finom, rezgő kocsonya hagyományos téli ételünk. Lám, még fesztiválja is van. Rengetegen rajonganak érte, de sokan ódzkodnak is tőle, mondván: zsíros és hízlal. Pedig önmagában a zsírtalanított kocsonya, pláne csak a megdermett leve szinte alig tartalmaz kalóriát. Még fogyókúrázóknak is ajánlható, ha nem zsíros hússal készül, s persze ha nem kenyérrel fogyasztjuk.


Mi ellen véd a zöld tea?

Egy japán tanulmány szerint a zöld tea fogyasztása csökkenti a szív- és keringési betegségek illetve az ezek következtében fellépő halálozás kockázatát. A több mint negyvenezer résztvevővel készült kutatás azt is kimutatta: ugyanez nem igaz a rák kialakulására illetve az ezzel kapcsolatos halandóságra.


Új rákgyógyszer mérgező algából

Egy nemzetközi tudóscsoport tagjai nemrég egy potenciális új rákgyógyszert fedeztek fel, amelyet a Csendes óceán déli részén élő mérgező kék-zöld algából vontak ki. A somocystinamide A (ScA) elnevezésű szerről és a jövőbeni kutatási tervekről a Proceedings of the National Academy of Science című szaklap számolt be.


Semmi nosztalgia: programajánló

Párizsi és prágai tavasz Budapesten; azaz negyven éve volt 68: eseménysorozat a Politikatörténeti Intézetben. Hol élünk? Kortárs Magyar Drámafesztivál Debrecenben. INFRA: a városfejlődésről az Olimpia moziban. Boddeke, Greenaway & Warmerdam: Rembrandt tükre; multimédia a Millenárison. Kortárs fotó Hollandiából, Budapesten. Ajánlatok egy hétre a hvg.hu-tól!


Új vakcina a tüdőgyulladás megelőzésére

A Pittsburgh Gyermekkórház kutatói felfedeztek egy olyan fehérjét, amely alapvető szerepet tölthet be egy új vakcina létrehozásában a tüdőgyulladás megelőzése és sikeresebb kezelése érdekében.


Miért jó, ha kibeszéljük a problémáinkat?

Egy házaspárokról szóló tanulmány kimutatta, hogy azok, akik szabadon kimutatják az érzéseiket, hosszabb ideig élnek, mint azok, akik magukban tartogatják a haragjukat éveken át.


A botox tönkreteszi az amerikai színésznőket?

Az Independent című brit lap egyik szerzője szerint a fiatalságot jelképező ránctalan arc iránti vágy miatt szakmailag hátrányba kerülnek az amerikai színésznők az európaiakkal szemben.




Tíz tipp: hogyan éljünk egészségesen?

Az atlantai Betegségellenőrző és Prevenciós Központ nevű civil szervezet szakértői segítségével összegyűjtött néhány egyszerű szempontot, tanácsot, amelyek betartásával egészségesebbé tehetjük mindennapjainkat.


Utak 30 ezer alatt

 ProgramUtazás típusa, módjaÁr (Ft/fő)IdőpontNyuszilesen Parndorfban, Parndorfi...


Legyen sötétség!

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Világítástechnikai Társaságának (VTT) nevében kívánok reagálni a Környezetszennyező világítás felcím alatt közölt cikkükre (HVG, 2007. december 22.).


BAFTA: ötcsillagos éjszaka az Oscar előtt (helyett?)

Most hogy az Oscar-díj is egy kicsit ingatag lábakon áll a hollywoodi írósztrájk miatt, minden szem az Egyesült Királyságra szegeződik. Igaz ugyan, hogy ehhez egy elmaradt Arany Glóbusz is kellett, de a Brit Filmakadémia díjkiosztó gálája a londoni Operaházban megrengette Európát.


Mi áll a prosztatarák hátterében?

Hét olyan újabb gént találtak brit kutatók, amelyek összefüggésbe hozhatók a prosztatarák kialakulásával. Ez segítheti a nagyobb kockázattal élő férfiak kiszűrését.


Vége az allergiamentes időszaknak

Az enyhe időjárás miatt korábban érkezett a pollenszezon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyanis már virágzik a mogyoró és az éger, és bár ezek légköri koncentrációja még többnyire alacsony értéket mutat, a virágporokra, fűfélékre érzékenyek készülhetnek az első tavaszi allergiás tünetekre.


Napóleont nem mérgezték meg

Napóleont nem brit fogvatartói mérgezték meg - a francia császár haláláról elterjedt legendát olasz kutatók cáfolták meg tudományos bizonyítékok alapján. A megoldás pofonegyszerű: a korabeli emberek szervezete százszor több arzént tartalmazott, mint a napjainkban élőké.


Milyen mellékhatásokat okozhat a botox?

Az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerengedélyezési Hivatalának (FDA) jelentései szerint a Botox Cosmetics termékei számos nem kívánt mellékhatást okozhatnak, köztük súlyos légzési elégtelenséget és bizonyos esetekben halált is.


Hogyan élhetünk száz évig?

Olyan krónikus bajokkal is, mint a szív- vagy a cukorbetegség, megérhetjük a százat - állítja kutatásai alapján William Hall, a Rochesteri Egyetem munkatársa.


Oltással a magas vérnyomás ellen

Elképzelhető, hogy a jövőben a magas vérnyomást a naponta szedett sok tabletta helyett úgy kezelik, hogy a beteg időnként oltást kap. Egy svájci cég azt állítja, már közel van a kérdés megoldásához, de a szakemberek szerint ez a vélemény nem eléggé meggyőző.


Elhunyt Kodolányi János néprajzkutató

Elhunyt ifj. Kodolányi János néprajzkutató, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott főigazgató-helyettese - tudatta az intézmény. Nyolcvanhatodik évében, hétfőre virradóra érte a halál. Temetéséről később intézkednek.