Drogalagút a riói karnevál leghíresebb szambaiskolája alatt?

Kevesebb mint egy hónap maradt a karneválig, de Rio legendás szambaiskolája, a Mangueira az előkészületek helyett a rendőrséggel küzd. Az iskola egyik zeneszerzőjét keresik és egy drogbárónak épített menekülő-alagutat gyanítanak az intézmény alatt.




A tévék mirelittel etetik a gyerekeket

A "gyerekek a tévé előtt" témakör jószerével kimerül a reklámok, illetve az erőszakos rajzfilmek veszélyeinek - egyébként jogos - ecsetelésében. Eközben elsikkad, hogy a reklámok és az importált rajzfilmek között hazai gyártású produkció alig akad.



A magyar kultúra követei - másodszor

Eötvös Péter zeneszerző-karmester, Esterházy Péter író, Kányádi Sándor költő, Julia Marton-Lefevre magyar származású környezetvédelmi és tudományos szakdiplomata, Palya Bea énekes és Schiff András zongoraművész-karmester kapta a második alkalommal odaítélt Magyar Kultúra Követe címet hétfőn Budapesten.


Kikre veszélyes a kávéfogyasztás?

A legtöbb szülészorvos eddig általában azt mondta, hogy naponta egy-két kávé a terhesség lefolyását nem zavarja, de egy új vizsgálat szerint már kevés koffein is megduplázhatja a vetélés kockázatát.


Megfejtették a leukémia titkát

Brit kutatóknak egy egypetéjű ikerpár révén sikerült azonosítaniuk azokat a cancerogén (rákos megbetegedést kiváltó) őssejteket, amelyek a leggyakoribb gyermekkori daganatos kórképet, a leukémiát okozzák. A felfedezés révén új gyógyszerek kifejlesztése válik lehetővé.


A kulturált sörfogyasztásért

Immáron kívülállók, baráti társaságok előtt is megnyílt a Borsodi Sörgyár Zrt. által eredetileg csak vendéglátós szakembereknek létrehozott Sörakadémia.


Miért hatékony gyulladásgátló a bor?

Sok tudományos vizsgálat igazolta, hogy a mérsékelt borfogyasztók ritkábban kapnak szívinfarktust, mint azok, akik sokat isznak vagy egyáltalán nem fogyasztanak szeszt. Egy új vizsgálat most azt jelzi, hogy azoknak a hölgyeknek, akik rendszeresen, de kevés bort isznak, lényegesen kisebb mértékű az érrendszerében az a különös, lassú gyulladás, ami az érelmeszesedés alapja.


Szuperrepülő járt Ferihegyen

Budapesten járt a világ legnagyobb repülője, a Mriya. Neve ukránul álmot jelent, és mint a gép története bizonyítja, a kijevi Antonov Tervezőirodában az 1980-as évek második felében kifejlesztett gép az iroda nagy álma volt és maradt is. Jelenleg egyetlen üzemképes példány van a világon, amely január 18-án Budapestre érkezett szállítmányával; földrengésmérő berendezésekkel. A Travelline a helyszínen készített felvételeket.



Tíz tipp: hogyan fejleszthetjük agyunkat?

Úgy véljük, nincs mit tenni, ha egyszer a memóriánk, emlékezőképességünk hanyatlásnak indult? Összegyűjtöttünk néhány tanácsot, amely segíthet abban, hogy gyorsan és hatékonyan sajátítsunk el új információkat.


Borbarátok figyelmébe

Aki szereti a bort, rossz ember nem lehet. De hogy hol lehet a legjobb nedűket kóstolni, arra és más, a borturizmussal kapcsolatos kérdésekre is választ kaphatunk január 24-én a Borturizmus Börzén.




Kárpátia: elfogadás tűzzel-vassal

A Szerencsjáték Zrt. lottózóiban jegyeket lehet venni - egyebek mellett - a Kárpátia koncertjeire is. E néven éppenséggel egy csángó népzenét játszó együttes is futott; ám ez a Kárpátia más: historizáló, határrevíziós rock, a Magyar Gárda-folklór része. És egyre népszerűbb. Egyre nagyobb helyeket tölt meg, s úgy látszik, a Magyar Rádió és a Szerencsejáték Zrt. sem talál töprengenivalót a csapat ideológiáján.