A séf tippje: az eper frissen, önmagában jó
Az eper annak idején Ázsiából elterjedve hódította meg az élvezeteket kedvelő klasszikus görögöket. Már ők is tudták, könnyen erjedő gyümölcs lévén nem tanácsos mézzel édesíteni. De cukrozni is fölösleges.
Az eper annak idején Ázsiából elterjedve hódította meg az élvezeteket kedvelő klasszikus görögöket. Már ők is tudták, könnyen erjedő gyümölcs lévén nem tanácsos mézzel édesíteni. De cukrozni is fölösleges.
hvg.hu
Emberi embrionális őssejtekről sikerült kimutatni, hogy inzulintermelő hasnyálmirigy-sejtekké alakíthatóak, tehát elképzelhető, hogy gyógyíthatóvá válik az 1-es típusú cukorbetegség - jelentette be egy kaliforniai cég, a Geron Corp.
MTI
Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn kihirdette a Magyar Állami Operaház vezetői tisztségeire kiírt pályázat eredményét: az új főigazgató Vass Lajos, az új főzeneigazgató Fischer Ádám.
MTI
Az onkológiai betegek fájdalomcsillapításával kapcsolatos kérdésekről, illetve a vény nélkül kapható gyógyszerek szakszerűtlen alkalmazásáról esett szó egyebek között a Magyar Rákellenes Liga betegjogi konferenciáján.
MTI
Vannak írók, akik saját életüket is dramatizálják, majd valóságként értékesítik. Nemrég jelent meg nálunk dvd-n a Golden Globe-ra jelölt Running with Scissors című film, a hazai forgalmazásban Kés, villa, olló címmel.
hvg.hu
Kedvelt üdülőhelyek - így a Maldív-szigetek, Bali és Thaiföld -...
travelline.hu
Faképnél hagyta az újságírókat a Cannes-i Filmfesztiválon Roman Polanski lengyel származású filmrendező egy sajtóértekezleten, mert szerinte csupán "üres" kérdéseket tettek fel.
MTI
Gerillavideókat dobott a nagyobb videomegosztó oldalakra az egyik napszemüveggyártó.
hvg.hu
A 43 éves George Michael, aki május 23-án ad konceretet Budapesten, az ITV brit tévéadónak nyilatkozva közölte: a nagy médiaérdeklődés miatt most először azon gondolkozik, hogy elköltözik Nagy-Britanniából. Pillanatnyilag Dallasban (Texas) és Londonban van háza a sztárnak.
hvg.hu
A nemzeti könyvtár, a Holokauszt Múzeum, az Egyetemi Könyvtár, a New York-i Magyar Zsidó Könyvtár is vásárolt a Múzeum Antikvárium péntek esti kamaraárverésén, amelyen hosszú ideig tiltott, zárolt, rejtegetett, ritka kordokumentumokat, politikai kiadványokat kínáltak megvételre. Az eladott anyag több mint egyharmada közgyűjteményekbe került.
unknown
A társas prérikutyák közösségének gyarapodását nem egyszerű dolog számszerűen nyilvántartani, és legtöbbször a pontos születési dátum sem ismert.
hvg.hu
Ma Magyarországon az emberek harminc százalékát azért nyilvánítják rokkanttá, mert olyan lelki sérülése vagy lelki betegsége van, amit képtelen feldolgozni vagy a munkaképességét érinti.
MTI
Németországban az orvosi tudás és gyakorlat között hatalmas szakadék van, az orvosok már nincsenek abban a helyzetben, hogy feldolgozzák a rájuk zúduló információáradatot.
MTI
1997 novemberében Jurij Kara moszkvai filmrendező bejelentette, hogy az űrben forgatandó filmjében egy szexjelenet is helyet kap majd. Állítása szerint összegyűjtött 13 millió dollárt és Csingiz Ajtmatov regénye alapján akart filmet készíteni. Részlet Emma Hartley Sokszínű Európa című könyvéből, amely a HVG Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban.
hvg.hu
A multivitamin tabletták túlzott fogyasztása jelentősen növeli a prosztatarák kialakulásának kockázatát - figyelmeztetnek amerikai tudósok.
MTI
Igazi ízkavalkáddal várják az ínyenceket a pünkösd utáni első héten a Millenáris Parkban. A Budai Gourmet Bor- Pezsgő- és Sajt Fesztivált az idén harmadik alkalommal rendezik meg.
hvg.hu
Magyarországon 90-95 ezer körül van évente a szüléseknek a száma, de ahhoz, hogy a nemzet fennmaradjon, 130-140 ezer szülésnek kellene történnie - mondta Szabó István, a Magyar Nőorvos Társaság és a Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium elnöke.
MTI
Színházi vitánkban több hónapon át szakemberek fejtették ki véleményüket a budapesti pénzelvonások után kialakult helyzetben. A körülmények kikényszerítenék a változást, mégsem történt túl sok. Egyelőre pánikbeszéd van ("ledózerolják a színházakat"), vagy a fiskális szigor kommunikál. Gáspár Máté, a nemzetközileg e percben talán legismeretebb magyar színház, a Krétakör ügyvezetője. A hvg.hu a cikksorozat végéhez közeledve, most őt szólaltatja meg. Abban mindenki egyetért a színházi szakmában, hogy a Krétakör másképp látja a dolgokat. Mégis, hogyan?
Nagy Gergely (hvg.hu)
A női pop/rock előadók tagadhatatlanul behozhatatlan előnyben vannak hímnemű versenytársaikhoz képest még most is, az egyre emancipáltabb médiában. Mert az sosem hír, ha egy férfi félmeztelenre vetkőzik, de egy nő esetében még akkor is címlapos sztori, ha valójában nem is igaz.
hvg.hu
Szélütés érte Bo Diddleyt a rock and roll és a blues egyik legeredetibb egyéniségét. A 78 éves gitárost, énekest és zeneszerzőt a nebraskai Omahában, a helyi klinika intenzív osztályán ápolják, olvasható csütörtökön a BBC honlapján.
MTI