Leküzdhető a magas vérnyomás

A Magyar Hypertónia Társaság országos kampányt folytat azért, hogy egyre több -magasvérnyomásban szenvedő - betegnél sikerüljön elérni az úgynevezett cél-vérnyomásértéket. A két éve zajló mozgalom eredményeként mára a korábbi 15-ről 7 százalékra csökkent a nem kezelt hipertóniások aránya.



Süssünk, főzzünk retro módra

Hogyan született meg a modern háztartás? - erre a kérdésre próbál választ adni a március 24-én az Országos Műszaki Múzeumban megnyíló "háztartás-történeti délután". A program, amely a Süssünk-főzzünk! címet viseli, többféle módon mutatja be az elmúlt évtizedek hétköznapjait, konyhai szokásait.


Szoktassuk le a gyereket a cukrozott üdítőkről

Az általános iskoláskorú gyerekek több mint negyven százaléka naponta többször is fogyaszt szénsavas, cukrozott üdítőt, még akkor is, ha ingyen ásványvízhez juthat - derült ki az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet felméréséből.




Mondjunk le az alkoholról, rákot okozhat

Epidemiológiai tanulmányok szerint szoros az összefüggés az alkoholfogyasztás, valamint a száj-, garat-, gége-, nyelőcső-, máj és a vastagbélrák kialakulása között. A poharazgatás növeli a mellrák kialakulásának kockázatát is.


A brüsszeli borreformterv éles bírálata

A versenyfeltételek romlásához és koncentrációhoz vezethet az Európai Bizottság javaslata. Az európai borászat jelentős átalakításáról szóló jelentést az EU- parlament plenáris ülésén megszavazták a képviselők.


Budapesten koncertezik a Rolling Stones

Július 20-án Magyarországon koncertezik a Rolling Stones. Jegyek március 30-tól kaphatók. A Bigger Bang Europen Tour egyik állomása lesz a Puskás Ferenc Stadion.


A TBC gyorsan terjed Kelet-Európában

A tuberkolózis ellen vívott harc sikerei dacára továbbra is világszerte csaknem félmillió új beteget regisztrálnak évente, Kelet-Európa egyes államaiban pedig azonnali intézkedésekre van szükség a betegség megfékezésére - áll a Vöröskereszt- és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFCR), és az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívásában, amelyet a március 24-i TBC-Világnap alkalmából adtak ki.


Mennyi esélye van egy rákos betegnek?

Daganatos betegségben évente 33 ezren halnak meg, s 75 ezernyi új megbetegedést diagnosztizálnak Magyarországon; ezzel az adattal a legrosszabb helyen állunk az európai uniós listán. Megelőzéssel, életmódváltással változtatni lehetne a hazai helyzeten - állítják az onkológusok.



Kármin Szív, Pettyes Tűz és társaik

Az amerikai nagyáruházakban az utóbbi időben a jól ismert gyümölcsök mellett különös hibridek jelentek meg: a "nectaplum" a nektarin és a szilva keresztezéséből, a "pluot" a szilva és a kajszibarack kombinációjából jött létre, a "peacotum" alkotóeleme pedig az őszibarack, a kajszibarack és a szilva.



Cheho: bevetés előtti hangulatalapozó

A budapesti Soho-nak vagy Broadway-nek nevezett Nagymező utcában "rejtőzködő" Cheho nem tipikus étterem, inkább a sportközvetítésekért rajongók találkozóhelye, a hétvége esti életének kiindulópontja. Lehetne kicsit többféle - főleg meleg - étel, de azért szerethető.


A Thália lesz az Opera új játszóhelye

A Thália Színházban tart a következő évadban 41 estén előadást a Magyar Állami Operaház, mivel az Erkel Színház júniusban bezár az épület rossz állapota miatt - jelentette be a dalszínház csütörtökön.


Wagner és a fehérneműk

Egy levél publikálása újra elindította a vitát arról, hogy voltak-e transzvesztita hajlamai Richard Wagnernek. A levelet a zeneszerző 1874-ben írta egy milánói kereskedőnek és szatént, csipkét, fodros női alsóneműket rendelt benne.