Goncourt-díj egy egy francia-amerikai írónak

A papírformának megfelelően a Francia Akadémia nagydíja után a legtekintélyesebb irodalmi díjat, a Goncourt-t is megkapta hétfőn első regényéért, a franciául író amerikai Jonathan Littell.


"Még szerencse, hogy érintetlen maradt"

Garantálom, hogy nem verjük meg többet – mondja egy iráni apa, aki egy, az otthonukból elmenekült lányok és asszonyok számára létrehozott központból készül hazavinni gyermekét. A Verzió fesztiválon látható Szökésben (Runaway) című dokumentumfilmet egy teheráni nőket segítő intézmény falain belül forgatták.


Magyarország határaihoz közeleg a rezisztens tuberkulózis

Magyarországon az elmúlt évtizedekben – eltekintve a kilencvenes évek első felétől – folyamatosan csökkent a tuberkulózisban megbetegedettek száma. Hazánk határaihoz közeleg az a rezisztens baktérium törzs, amelyre a korábban bevált gyógyszerek nem hatnak. A betegség járványos elterjedésétől azonban itthon nem kell tartani – olvasható Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet közleményében.


Utube kontra YouTube

Beperelte a YouTube amerikai internetes videoportált egy amerikai szerszámgép-forgalmazó cég, mert az angolul azonosan kiejtett utube nevű honlapját elözönlik az előbbinek szánt, a letöltött videókkal elégedetlen vagy éppen újakat sürgető ügyfelek megkeresései.


Holttestet találtal Soroksáron

Egy budapesti férfi holttestére bukkantak a járókelők a XXIII. kerületben szombaton, bűncselekményre utaló adat eddig nem merült fel - közölte a rendőrség.


Kihűlés miatt meghalt egy nő

Meghalt egy ismeretlen személyazonosságú nő a kecskeméti kórházban pénteken, halálát az orvosi vélemény szerint kihűlés okozta - közölte a rendőrség.


Ugató géppuskákkal kezdődött a megemlékezés hajnalban

A forradalom leverésének ötvenedik évfordlójáról, a szovjet csapatok bevonulásáról rendhagyóan emlékezett meg az OSA Archivum. Reggel fél hat előtt három perccel az ötven évvel ezelőtt a Kossuth téren rögzített hangok, zörejek és a Szabad Kossuth Rádió drámai adása szólt.



Hétfőtől kapható az influenza elleni védőoltás

Jövő héttől a házi orvostól kérhető és a patikákban megvásárolható az influenza elleni védőoltás, amelyből egymillió háromszázezer adag áll rendelkezésre - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal szóvivője.


Bajnok cigányok napi harca a világért

Sutka. Szkopje egyik elővárosa a Balkán, de talán az egész világ legnagyobb roma települése, ahol mindenki bajnok valamiben - legyen az lótenyésztés, vámpírűzés, öltözködés, boksz, veszekedés, galambtrenírozás, törökzene-ismeret vagy műsoroskazetta-gyűjtés.



Koppenhágában kiosztották az MTV díjait

Amerikaiak voltak a hősei az MTV zenés tévécsatorna Koppenhágában megtartott European Music Awards díjkiosztó gálájának. Justin Timberlake, az este házigazdája, valamint a Gnarls Barkey duó két-két trófeával térhet haza.


Élen a Szabadság, szerelem

A Pata tanyát és az Ördög...-öt megelőzve stabilan vezeti a fővárosi mozik nézettségi listáját a Szabadság, szerelem. Amerikai típusú zsánerfilm a magyar múltról, itt volt az ideje, ezt leszögezhetjük! Közel hetvenezren látták eddig és közel 95 milliós bevételt produkált csak Budapesten, két hét alatt.



A gyógyszerek gátolhatják az emlékezést

Akár teljesen átlagos gyógyszerek is előidézhetnek rendszeres szedés esetén memóriazavart, pedig ennek elkerülésére elegendő lenne más hatóanyagú gyógyszereket felírni - írta a Die Welt című német lap online kiadásában német kutatókra hivatkozva.


Bemutatták a budapesti Van Gogh-kiállítás első képét

Vincent van Gogh alkotásaiból nyílik kiállítás decemberben a budapesti Szépművészeti Múzeumban, ahol csütörtökön bemutatták a tárlatra elsőként megérkezett képet. A washingtoni National Gallery of Artból kölcsönzött, Parasztház Provance-ban című, 1888-ban festett alkotást péntektől a nagyközönség is megtekintheti a centenáriumát ünneplő intézményben.


Hogyan tettük el láb alól családtagjainkat?

Emléktöredékekből bontakozik ki az arzénes gyilkosságok története. A tiszazugi asszonyok légypapírból áztatott méreggel ölték meg férjeiket, apósukat, gyereküket. Az esetet feldolgozó dokumentumfilm látható lesz a Verzió fesztiválon.



Ismerjük meg Janit!

Pazar ajánlatok ezúttal is: Kieslowski retrospektív, premier előtt a Taxidermia, hamarosan Verzió emberi jogi filmfesztivál. Aztán a Katona premierje, egy sajátos Moliére-átértelmezés, egy izgalmas kiállítás a Képzőművészeti Egyetemről, valamint agyas zenék fesztiváálja...mi kell még? Zsúfolt kulturális hét a télbe forduló november elején.