Megszólal a Morrison-család

Jim Morrison halála „szerencsétlen véletlen” volt, de életére visszatekintve elmondható, hogy élvezetes volt – így vélekedik Stephen George Morrison nyugalmazott amerikai admirális, aki a The Doors együttes karizmatikus énekes-költőjének 35 évvel ezelőtt máig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halála (vagy eltűnése) óta először adott interjút egy, a fiáról készült könyv számára.


Hogyan árulnak gyógyszert Angliában?

Az angliai szupermarketekben - amelyek a reggeli óráktól sokszor este tízig is nyitva vannak - árulnak fájdalomcsillapítókat, így a vásárlók bizonyos gyógyszerekhez olyan időpontokban is hozzájuthatnak, amelyekhez például hétvégi időpontokban másképp nem tudnának.



Meggyalázták Paszternák sírját

Vandálok meggyalázták Borisz Paszternak Nobel-díjas orosz író Moszkva melletti síremlékét - jelentették pénteken orosz tévécsatornák.


Magyar találmány az érelmeszesedés szűrésére

Az érelmeszesedést diagnosztizálására magyar szakemberek által kifejlesztett új műszert mutattak be, és a betegség megelőzésére szolgáló Érhálózat akcióról tartottak sajtóértekezletet pénteken Budapesten.


"Azt láttam, hogy nincsen semmi"

Le a cipővel! Relax, biobüfé, szőnyegek, füstölők, éteri vetítés, és ízléssel válogatott electro zene. Aki járt már a Sziget fesztiválon, ismerheti az 1-es sorszámmal ellátott játszóhelyet, a Cökxpon Ambient sátrat. A Cökxpon egy informális alkotóközösség, aki pedig összefogja, egy techno-zenekreátor, Cserepes Panni. Az electro-ról, a party-szcénáról, és saját zenéjéről beszél. Meg arról, mi van ma Budapesten.




Mit kezdjünk a náthával? – 1. rész

Minden a didergéssel és a tüsszögéssel indul, egyre nehezebbnek érezzük a fejünket. A duzzadt nyálkahártyánk miatt alig kapunk levegőt, fájdalom nyillal a koponyánkba, szemünk könnyben úszik, fáj a torkunk és köhögünk. Sajognak a végtagjaink. Levertek vagyunk és lázasak. Ez a közönséges nátha. Mit tehetünk ellene? Sorozatunk első részében az okokra derül fény.



Erőszak-legitimáció filmen

Az erőszak újabb reneszánszára figyeltek fel szakértők az amerikai filmekben. Az agresszió szerintük nem függetleníthető a hétköznapi kegyetlenségek kormányszinten is támogatott terjedésétől.


Neonfényben kiderül, ki a cukorbeteg

Egy hollandiai cég olyan berendezést fejlesztett ki, amely képes lehet a diabétesz megállapítására, úgy, hogy csupán egy neonfénnyel világítják át a betegek könyökét – írja a Newstarget.com.


Túlsúlyos az uniós lakosság 38 százaléka

Az Európai Unió lakosságának 38 százaléka túlsúlyosnak mondta magát a témával kapcsolatos közvélemény-kutatás során feltett kérdésre - derül ki az uniós szintű felmérés (Eurobarométer) csütörtökön Brüsszelben nyilvánosságra hozott eredményeiből.


Borat nem menni Oroszország

Oroszországban egyelőre nem forgalmazható a "Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika" című film. Hiába lett bemutatása után azonnal kasszasiker az Egyesült Államokban, az orosz mozik közönsége nem ismeheti meg - adja hírül a Moscow Times nyomán az AFP hírügynökség.


Hétezer szívműtétet végeznek évente Magyarországon

Évente mintegy hétezer szívműtétet végeznek a hét magyarországi szívsebészeti centrumban, a lakosság rossz egészségügyi állapota alapján azonban évi nyolc-kilencezer beavatkozás lenne optimális - jelentette ki Szabolcs Zoltán, a Magyar Szívsebészeti Társaság elnöke csütörtökön Szegeden.


Magyarország Európa fogászati központja

A Magyarországon külföldiek ellátására szakosodott fogászati rendelőkről közölt írást csütörtökön a Libération című napilap. Az apropót az Európai Bíróság közelmúltban meghozott döntése képezi, amelynek következményeként elképzelhető: néhány éven belül megvalósul a betegek "szabad áramlása" az Európai Unióban, azaz uniós állampolgárok bármely tagállamban igénybe vehetnek egészségügyi szolgáltatásokat a hazájukban fizetett biztosításért cserébe.


Nyílt levélben magyarázkodik Günter Grass

Günter Grass Nobel-díjas német író, aki a nyáron beismerte, hogy a II. világháború idején 17 évesen belépett a Waffen SS-be, bűnbánatot gyakorolt a Háárec című izraeli napilap csütörtöki számában megjelent nyílt levelében.


Egy nadrágból egy szoknya: Kicsoda De Leo N?

Mindenkinek van egy álma, a délolasz születésű transzvesztitának, Nicola De Leónak negyven fölött az, hogy végérvényesen nővé váljon. Alberto Vendemmiati lassú és szomorú moziját a Verzió filmfesztiválon vetítik.


Hamisítvány Britney Spears pornóvideója

Tegnap délután Szexvideóval tér vissza Britney Spears címmel kommentálta a Velvet azt a felvételt, amely egy pornóvideókat megosztó weboldalon tűnt fel. Igaz, a felvételen csupán egy orális szexjelenet látható, a videón szereplő nő láthatóan nem az énekesnő - írja a fleshbot.com