Meghalt egy iráni nő, miután őrizetbe vette az erkölcsrendészet
A rendőrség „meggyőzni és felvilágosítani” vitte be, de szemtanúk szerint már a rendőrautóban megverték.
A rendőrség „meggyőzni és felvilágosítani” vitte be, de szemtanúk szerint már a rendőrautóban megverték.
MTI
MTI
hvg.hu
A Londonból Windsorba vezető útvonalat úgy jelölték ki, hogy jól megközelíthető legyen azok számára, akik végső búcsút kívánnak venni a néhai királynőtől.
MTI
Az ország leggyűlöltebb nője volt nem is olyan rég, most pedig a királynéja lesz ugyanennek az országnak. Ha Károly jó királynak bizonyul, abban elévülhetetlen érdeme lesz Kamillának, és ezt az utódlását nagyon gondosan megtervező II. Erzsébet királynő is tudta. Nem véletlen, hogy nem sokkal a halála előtt írásba adta: Kamillát megilleti a királynéi cím. Az, ahogyan eddig eljutottak, lenyűgöző emberi és PR-mutatvány volt, Kamilla pedig a türelmével, a kitartásával megnyerte a háborút az idővel.
Az egykori focista szerencsésnek érzi magát, hogy időt tölthetett a királynő társaságában.
hvg.hu
Az orosz műsorvezető azzal kommentálta a kamufelvételt, hogy az jól példázza, mit is jelképezett II. Erzsébet.
hvg.hu
Az Istenek lakhelyén négyezer tő kannabiszt találtak a rendőrök.
MTI
Melanie C évekre eltemette magában a történteket, amik az önéletrajzi könyve írása közben törtek elő belőle.
hvg.hu
A modellt az abortusz alkotmányos jogának eltörlése döbbentette rá, hogy nem vetélése, hanem abortusza volt.
hvg.hu
Az elmúlt 106 évben még nem volt olyan, hogy férfi egyedül szerepeljen a lap borítóján.
hvg.hu
Vajon mi áll közelebb az abszurdhoz: a valóság vagy a paródia? Magyarország Kedvenc Műsora új produkcióval mossa el a kettő között a határokat.
hvg.hu
Ez a színvonal az orosz propagandamédiában.
hvg.hu
A nemrég autóbalesetben meghalt színész az Ellen DeGeneresszel való kapcsolatáról is vallott a januárban megjelenő memoárjában.
hvg.hu
Sok boldogságot kíván a családjával töltendő időhöz régi barátjának és riválisának.
hvg.hu
Ez a válasz arra, amiért Kína tavaly kitiltott 9 brit állampolgárt és befagyasztotta a vagyonukat.
hvg.hu
A házomlás után a kislány a falban lévő résnek köszönhette az életét, azon át kapott levegőt.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyik beteg sem viselt karszalagot, ezért keverhették össze őket.
MTI
MTI
hvg.hu
A bretagne-i Saint-Malónak egy teljes házsora funkcionál hullámtörőként.
hvg.hu
Az AfD a logóval ellátott gumicukrokkal szerette volna megédesíteni a kampányt, de úgy tűnik a gyártási folyamat nem tett jót a szimbólumnak.
hvg.hu
Korábban egyenesen a tengerbe folyt a kezeletlen szennyvíz.
hvg.hu
A felravatalozott királynőtől hétfő reggelig vehetnek búcsút az alattvalói a Westminster Hallban, utána átszállítják a Westminster apátságba, ahol megtartják a temetési szertartását.
hvg.hu