Márki-Zay Péter nagypapa lett, majd rögtön bűnözőzni kezdett
Megszületett Boldizsár - újságolta a Facebookon Márki-Zay Péter, majd az unokájáról rögtön rá is kanyarodott a "bűnözők által irányított rendszerre".
Megszületett Boldizsár - újságolta a Facebookon Márki-Zay Péter, majd az unokájáról rögtön rá is kanyarodott a "bűnözők által irányított rendszerre".
hvg.hu
A versenyzők és a sportág vezetői arra kérik a rajongókat, hogy ne engedjenek teret a zaklatásnak sem a sportban, sem a társadalomban.
Egy álnéven élő amerikai házaspár Hawaii-n lévő házában láthatatlan tintát, titkosírással írt dokumentumokat, valamint az amerikai katonai támaszpontokat feltüntető térképet is találtak, de ők mindent tagadnak.
A hvg.hu-nak azt mondta, pontosabban sejtette: nem kizárt, hogy újabb aktfotók készülnek róla.
Tizenhárom évvel ezelőtt még szuperhősnek tekintette, ma már a csapattársaként akarja legyőzni a hétszeres világbajnokot.
A spanyol kormány testpozitív kampányt indított, az ehhez készült poszteren viszont úgy használták fel egy modell fotóját, hogy ő nem tudott róla.
hvg.hu
Egy római konferencián reagált Samuel Alito, az amerikai legfelsőbb bíróság tagja a sussexi herceg és a külföldi vezetők véleményére, akik aggályaikat fejezték ki az abortuszjogok korlátozása miatt az Egyesült Államokban.
hvg.hu
Több népszerű brit fast fashion márkát is kivizsgálnak, amiért azok feltehetően a valóságnál környezetkímélőbbnek mutatták magukat.
hvg.hu
A Magyar Nagydíj hétvégéjét választotta Sebastian Vettel arra, hogy bejelentse a visszavonulását, a világbajnoki csatározás így egy pillanatra elhalkult csütörtökön, amikor mindenki azzal volt elfoglalva, hogy feldolgozza a hírt, és tiszteletköröket fusson.
V.É.
Bezáratja a brit egészségügyi szolgálat a Tavistock and Portman NHS Foundation Trustot, a gyerekek és fiatalok nemi identitását érintő problémákkal foglalkozó klinikát, mivel sok kritikát kapott.
hvg.hu
Ha kreatív emberekre gondolok, nemcsak kiváló alkotók jutnak eszembe, hanem azok is, akik rendkívüli kreativitásukról tettek tanúbizonyságot, hogy miképp enyhítsék szenvedésüket egy-egy szomorú eset, sőt tragédia után.
Pulzus
„A nyár a miénk is” – hirdeti a szlogen a spanyol kormány új kampányának poszterén, amely öt különböző testű nőt ábrázol.
unknown
Trend lett a tűzijátéklemondásból, a kormány kitart.
hvg.hu
Eddig legkevesebb ötven embert sebesítettek meg a makákók a japán városban.
MTI
Szomáliában született, de Magyarországot tekinti otthonának az év magyar modellje címet elnyerő Rea Milla, aki bár tehetné, nem akar külföldre költözni, még akkor sem, ha nehezen élte meg a kormány menekültellenes plakátkampányát.
HVG
A Vogue címlapjára is az ukrán first lady került, a lap leghíresebb fotósa pedig erős portrét készített a párról.
hvg.hu
Növekvő tudományos egyetértés van arról, hogy a házimacskák ártalmas hatást gyakorolnak az élővilág sokszínűségére.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A 22 éves férfi lapértesülések szerint túl korán szállt ki a gépből, és nem volt elég figyelmes.
hvg.hu
Vigo városa 750 eurós bírságot szab ki mindenkire, akit a strandon vagy a tengerbe vizelésen kapnak.
hvg.hu
A strandokon dohányzók 30 eurós (12 ezer forintos) pénzbüntetést kaphatnak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI