Előbukkant egy második világháborús hajóroncs, olyan alacsony a vízállás a Dunán
A folyó szélén lévő mércénél mindössze 11 centiméteres a Duna vízszintje Nagybajcsnál.
A folyó szélén lévő mércénél mindössze 11 centiméteres a Duna vízszintje Nagybajcsnál.
hvg.hu
A börtönből adott interjút az író támadója, aki „nem gondolja, hogy nagyon jó ember lenne” Rushdie. Khomeini ajatollahot viszont „nagyszerű embernek” tartja, de nem árulta el, a fatva miatt támadta-e meg a Sátáni versek szerzőjét.
unknown
Az állat nyomkodta a gombokat, és véletlenül tárcsázta a 911-et.
hvg.hu
Még tart a nyomozás a péntek éjszakai verekedés ügyében, egy másik súlyos testi sértés miatt egy embert előállítottak.
hvg.hu
Alig 110 ezer forintból kijön a jövő évi hetijegy, ha az ember még augusztus 20-a előtt megveszi.
hvg.hu
Kikerült néhány videó arról, ahogy Sanna Marin a barátaival bulizik. Sokan ezt már túlzásnak tartják.
hvg.hu
Az öt éve futó szórakoztató műsornak szeptembertől nem lesznek adásai, de a csatorna szerint nem válnak el az útjaik.
hvg.hu
Egy filmes készített sokkoló képeket a Tisza-tó Tiszavalki-medencéjében, ahol „jó esetben” is csak bokáig ér a víz, de hatalmas területek vannak szárazon, és már az iszap is csont száraz.
hvg.hu
Egyszerre két helyen ütött ki tűz a szigeten, a turistákat és a helyi szupergazdagokat is próbálják kimenekíteni.
hvg.hu
Egy vacsorameghívást ajánlott fel a velencei polgármester annak, aki segít a szörfösöket beazonosítani, gyorsan meg is lett az eredmény.
hvg.hu
A legmodernebb technológia az emberi génállományból szűri ki a kockázati tényezőket, amivel hatékonyabbá válhat az ellátás, ráadásul az egészségügyi rendszer költségei is komolyan csökkenhetnek.
4iG Csoport
A Monica Lewinsky produceri közreműködésével készült HBO-dokumentumfilm jól bemutatja, hogy a közösségi média tulajdonképpen egy farkába harapó kígyó, amely kezdetben hatalmat adott a hatalmasságokkal szemben a hétköznapi embereknek, aztán ugyanilyen könnyedén egymás ellen fordította őket.
Oláh Krisztina
Khaby Lame hivatalosan is letette az esküt.
hvg.hu
A BBC ötrészes sorozata a Brit-szigetek állat- és növényvilágát fogja bemutatni, és négy fő területre koncentrál majd: az erdőségekre, a füves területekre, az édesvizekre és a tengerre.
hvg.hu
A Szovjetunió idejéből származó titulus visszahozatala egyértelműen a szovjet múlt újramelegítését szolgáló propagandalépés.
hvg.hu
Angelina Jolie anonim pert indított az FBI ellen, amiért nem voltak hajlandóak kiadni neki a Brad Pitt elleni vizsgálat nyomozati anyagait.
hvg.hu
17 évet töltött el a Krisna-tudatú Hívők Közösségében, 2008-ban tiltották ki. A krisnás lelki vezetőjével a kapcsolatát maga is bántalmazónak nevezi.
hvg.hu
Elon Musktól nem áll távol, hogy a Twitteren ossza meg a véleményét vagy a terveit – ezúttal a Manchester United labdarúgóklub megvásárlását pedzegette meg a közösségi oldalon. Nem maradt el a reakció.
hvg.hu
Más énekesek is úgy érzik, hogy jogot formálhatnának a címre.
hvg.hu
Magyarországon becslések szerint több ezer olyan nő élhet, akiknek nincs pénze higiéniás termékekre. A Magyar Vöröskereszt a tavalyi tanévben brit mintára ingyen betéttel teli ládákat osztott ki az iskoláknak, az érdeklődés olyan nagy volt, hogy sok intézmény maga kérte felvételét a programba. A projekt a következő tanévben azonban egyelőre szünetel, amíg ki nem derül, mennyi támogatásból gazdálkodhatnak.