Olaf Scholz Magdeburgba utazott, az Egyesült Államok felajánlotta a segítségét a karácsonyi vásárban történt tragédia miatt
A német kancellár azt ígérte, a törvény teljes erejével fognak válaszolni a történtekre.
A német kancellár azt ígérte, a törvény teljes erejével fognak válaszolni a történtekre.
Mindhárom férfi irataiban ugyanaz a név és születési idő szerepelt.
A közösségi portáon eladott hamis jegyek új tulajai csak beléptetésnél jöttek rá a csalásra. Eddig hét károsoltrul tudni, de a rendőrség szerint jóval többen járhattak pórul.
A fenntartó önkormányzati cég vezetője azonnal kirúgta.
Ötvenöt kilogrammnyi, kis műanyag tasakot találtak a vámosok.
Egy tanár és öt diák megsebesült, a támadót elfogták.
Tate-ék és két bűntársuk ellen 2023 júniusában emeltek vádat többek között bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem és kétrendbeli nemi erőszak miatt.
A férfi vallomása szerint azt hitte, hogy a konvoj egyik járművét az unokatestvére vezeti.
A pilóták által jelentett lézeres zavarások száma drámaian megnőtt decemberben.
A volt fideszes politikus egy szórakozóhelyen ütött meg egy nőt még augusztusban.
Kiadók százai próbáltak a pénzükhöz jutni, hét éve tartott a nyomozás, de most megszüntették.
Gyanús lett a rendőröknek, hogy a sofőr mellett ülő nő nincs magánál, és nem is kommunikál.
Azt mondta, így vezette le a feszültséget.
A bíróság bűnösnek találta Dominique Pelicot-t, aki csaknem egy évtizeden át elkábította a feleségét, majd idegeneket hívott az otthonukba, hogy megerőszakolják az öntudatlan nőt.
A Belügyminisztérium megerősítette a Szabad Európa értesülését.
Gyakori az országban, hogy 15 év alattiakat bíznak meg bűncselekmények elkövetésével, mivel ők még nem büntethetők.
Előfordult, hogy „csak” orvostanhallgatónak hazudta magát.
A merénylettel gyanúsított ötvenéves orvos pontos motivációi egyelőre nem ismertek. A támadásban ketten meghaltak, az egyikük kisgyerek.
Macron szerint méltósága és bátorsága Franciaországnak és a világnak is erőt ad.
Szabálysértési eljárás indult a korábban már több valótlan bejelentést tevő nő ellen.