„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A Facebookon tette közzé a rendőrség azt a rögzített telefonhívást, amelyben egy csaló próbál pénzt kicsalni egy kutyáját elvesztett állattartótól.
Újfajta telefonos csalási módszer terjed, amivel a kétségbeesett állattartókat igyekeznek célba venni a bűnözők – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon. A közösségi oldalra írt bejegyzés szerint nemrégiben egy újpesti kutyatulajdonost hívott fel egy ismeretlen azután, hogy a leendő áldozat január 29-én egy elszökött, elveszett állatok számára létrehozott Facebook-oldalon megosztotta, hogy elszökött a kutyája.
A posztban megadott telefonszámra privát számról kapott egy telefonhívást egy férfitől, aki egy állatvédő szervezet nevében azt állította, hogy megtalálták a kutyáját, azonban megsérült, és az orvosi ellátás költségeit átutalással fedezni kell, majd az átutalást követően a kutyát kiszállítják a gazda lakcímére.
Szerencsére a gazda kiszúrta a gyanús jeleket, és közölte a csalóval, hogy a rendőrséghez fordul. Az erről készült hangfelvételt a rendőrség osztotta meg a Facebookon.
Az ügyben az igazi állatvédők, az Állatmentő Liga értesítette a rendőrséget, az egyenruhások pedig már megtették a szükséges intézkedéseket.
Az elveszett kutya azóta visszakerült a gazdájához.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.