Feketelistára tettek az amerikaiak hat kínai céget a kémballon miatt
A kínaiak pedig ragaszkodnak hozzá, hogy egy eltévedt meteorológiai léggömb és nem hírszerző eszköz volt, ami Alaszkánál bukkant fel két hete.
A kínaiak pedig ragaszkodnak hozzá, hogy egy eltévedt meteorológiai léggömb és nem hírszerző eszköz volt, ami Alaszkánál bukkant fel két hete.
Csaknem egynegyedével kevesebbet használtunk, mint egy évvel korábban.
Lassan elfogyhat a lendület, ami 2022 első félévében még hajtotta a kis- és közepes vállalkozásokat – a MagNet Bank banküzleti igazgatójának véleménye szerint. Egyre biztosabb, hogy a magas infláció velünk marad 2023-ban, és csak a jövő év második felében várható tetőzés. Az árstabilitás lassú javulásával párhuzamosan várható a jelenlegi magas kamatkörnyezet mérséklődése. Ami talán ennél is nagyobb probléma, a szintén tartósan velünk maradó magas energiaárak, amik jelentősen sújtják a hazai KKV szektort. Egy ilyen helyzetben a vállalkozásoknak meg kell gondolni, eszközölnek-e beruházást, és milyen forrásból: a jelen gazdasági környezetben finanszírozás terén elsősorban a támogatott hitelekre kell támaszkodni a vállalkozásoknak.
Mindenkinek a fejében megvannak azok a szakmák, ahol még mindig természetes, ha csak készpénzt fogadnak el. De mégis mitől ne lehetne kártyával fizetni a piacon, a festőnél vagy a masszőrnél? A mai korszerű – és egyre olcsóbb – technikáknak köszönhetően nem lehetetlen elvárás, hogy a kereskedelem és a gazdaság minden szegmensében tudjunk kártyával fizetni. Cikkünkben a pro és kontra érveket járjuk sorba érintett kereskedők és szolgáltatók véleményein és tapasztalatain keresztül.
A zöld átálláshoz nélkülözhetetlen az alumínium, ez a fém a napelemek és szélerőművek egyik fő összetevője, így óriási keresletrobbanás jön a piacon. Az elsődleges alumínium gyártása viszont rendkívül energiaigényes folyamat és Európa alapból is évek óta leépülőben lévő termelési kapacitásainak óriási gyomrost adtak a tavalyi év áramárai. A kohászattal ráadásul rengeteg szén-dioxid is kerül a légkörbe, amit csökkenteni lehet, ha az üzemeket átállítjuk megújulókra, csak azok ellátása meg sok esetben pont a klímaváltozás miatt válik még kiszámíthatatlanabbá.
Visszafordulni ettől még nem fog.
A legújabb kormányrendelet némi kibúvót kínál a minisztériumok kötelező befizetései alól.
Az első töltőállomást már át is adták a Krakkót és Varsót összekötő gyorsforgalmi út mellett.
Csak egy állami szerv adhatta át idő előtt a decemberi kiskereskedelmi statisztikákat a kormánynak amúgy bedolgozó Makronóm Intézetnek. A KSH vizsgálata megtalálta a vétkest, de nem árulják el, ki volt az, és bemondásra elhitték neki, hogy pusztán „tévedés” történt.
Egy olyan EP-képviselőről van szó, akinek múlt héten függesztették fel a mentelmi jogát.
A pandémia legsúlyosabb hónapjaiban, előtte pedig a 2008-as válság után járt olyan mélységekben a magyar lakáspiac, mint most. A megmaradt vevők erős alkupozícióban vannak.
Márciusra érvényes a szűkítés.
A termékínséget a kontinens gyártói kapacitásainak növelésével enyhíteni lehetne, de a magas energiaárak miatt több gyártó ebbe nem mer belevágni, különösen úgy, hogy a támogatott készítmények előállítása évek óta egyre veszteségesebb nekik.
Az egy dolog, hogy sokszor a pénzfelvételért is fizetünk, de számtalan olyan költség is felmerül a bankszámlánál, amire nem is gondolunk. Hogyan válasszunk bankszámlát, mire figyeljünk és mennyit bukhatunk, ha nem figyelünk oda – többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ a Bankmonitor és a hvg.hu közös podcastja.
Azok a kormányközeli üzletemberek húznának hasznot a háztartások pénzét forgató befektetési alapok menedzseléséből is, akik a saját vagyonukat titkos magántőkealapokra bízzák.
Az „ideiglenes alkalmazási tilalom” nem jelenti az önkormányzati rendelet megsemmisítését, de „azonnali jogvédelem” azok számára, akik kifogásolják.
Nagy István ugyanakkor megerősítette, hogy április 30-ig biztosan maradnak a hatósági árak.
Értelmetlennek tartják a projektet.
Mesterségesen felduzzasztott szponzorációs szerződések, titkos extra fizetés az edzőnek, az esetleges pénzügyi szabályszegés kivizsgálásának akadályozása. Egyebek mellett ezzel vádolja a Premier League a Manchester Cityt, amely egyszer már megúszta a felelősségre vonást, most azonban nehezebb dolga lesz. Ha bebizonyosodik, hogy tizenöt éven át csalással emelkedett egyre magasabbra, annak messzemenő következményei lesznek.
Az értéktőzsde tette közzé az Alteo vezetőségének értékelését.