A Szikra Mozgalom felszólította a Pride-ot korábban támogató cégeket, hogy valljanak színt, a kormány pártján állnak-e
A Szikra azt akarja elérni, hogy a multicégek követeljék a Pride betiltásáról szóló jogszabály visszavonását.
A Szikra azt akarja elérni, hogy a multicégek követeljék a Pride betiltásáról szóló jogszabály visszavonását.
Idén már 6,2 milliárd forintból gazdálkodhat a szervezet.
A rendőrség súlyos testi sértés miatt indított nyomozást.
A számvevők szerint az alapítvány nem alakított ki olyan szabályokat, kontrollokat, amelyek alkalmasak a kockázatok kezelésére. A várost irányító polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia a Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottságának tagja, Gaál József alpolgármester pedig a kuratórium tagja.
Szvitlana Szlipcsenko szerint a magyar politikai megosztottság is csak az orosz propaganda malmára hajtja a vizet.
„Azzal tudom őt az országos győzelmében leginkább segíteni, ha nem állok az útjába” – fogalmazott a Momentum politikusa.
A szarvasmarhák közül többen is gyanús tüneteket mutattak, ezért kellett kihívni a szakembereket.
A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Vál-völgye Vadásztársaság szerint rossz állapotú zebrákat vettek át, és egy szakemberekből álló csapat vállalta a rehabilitálásukat.
Az április 11-ig tartó szavazást a párt állítása szerint összesen 60 millió forintból szervezték meg.
Wachsler Tamás 2012-től előbb az Országgyűlés Hivatalának munkatársaként, majd 2017-től a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként irányította a Kossuth Lajos tér, majd az Országház tágabb környezetének építészeti megújítását.
A volt vezérkari főnök, a Tisza Párt szakértője azt állítja, hogy levelekkel tudja igazolni, nem teljesen önkéntes a részvétel a kiképzőprogramban.
A választók kétharmada nem hisz abban, hogy az anyák szja-kedvezménye miatt több gyerek születik majd.
Tüntetést szervezett Hadházy Ákos, a Pride-ot betiltó és a gyülekezési jogot korlátozó törvény ellen. A tüntetők négy hidat foglaltak el, több mint öt órán át követtük őket. A résztvevőket arról kérdeztük, hogy mit lehet elérni tüntetéssel, és hiányolják-e Magyar Pétert, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét.
A DK javaslatát a parlamentnek még meg kell majd szavaznia.
A Ferenciek tere és a Szabadság híd után a Petőfi hidat foglalták el kedd este a tüntetők, akik a Pride betiltását lehetővé tevő törvénymódosítás miatt gyűltek össze. Igaz, a rendőrsorfalon nem jutottak át Budára. Szabó Bálint pedig végül egy rendőrautó alá került. A kedd esti demonstráció eseményei fotósaink szemével.
Kocsis Máté arról posztolt, hogy Lázár Jánossal együtt dolgoznak a szuverenitásvédelmi javaslaton, ami nem sok jót jelent.
Botrányosnak tartják a fideszes képviselők az MNB-alapítványok ügyét. Van, aki szerint mindez nem maradhat következmények nélkül, de akadt, aki abban is kételkedett, hogy pénzek tűntek volna el.
Már nem csak a volt plébániáján és iskolájában nem végezhet papi tevékenységet Benkovich Ferenc.
Panaszt tettek a szülők egy XXII. kerületi óvodában, mert a gyerekük állítása szerint megütötte őt az egyik óvónő; az ügyben a HVG információi szerint a rendőrség nyomozást indított. A helyi ellenzék szerint nem volt megfelelő az eset kivizsgálása, ezért csütörtökön megpróbálják leváltani az egyesített intézmény vezetőjét.
„Elutasítok mindent, ami vallási köntösben a kirekesztésről, a hatalomról, a képmutatásról szól” – írja többek közt indoklásában. Döntését Fröchlich Róbert cikkével támasztja alá, amiben az országos főrabbi bizniszegyháznak nevezi a Köves Slomó által vezetett Chabad közösséget.