A koronavírus egyik új változata kezdhetett terjedni Dél-Angliában
A mutációt már korábban azonosították a szakemberek, egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy súlyosabb tüneteket okozna, mint az eddig ismert variáns.
A mutációt már korábban azonosították a szakemberek, egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy súlyosabb tüneteket okozna, mint az eddig ismert variáns.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint az adatok kedvező tendenciákat mutatnak.
Hetente duplázódik a fertőzöttek száma az angol fővárosban.
Egy ápolónő kapta meg a Pfizer és a BioNTech vakcináját. 2021. márciusáig 100 millió amerikait oltanának be.
A karácsonykor és szilveszterkor érvényben lévő rendelkezésekről viszont viszont még nem döntöttek.
Megtartotta eddigi talán legrövidebb tájékoztatóját az operatív törzs. A tömeges oltásra 2021-ig kell várni.
Tolonganak a vevők, abban reménykedve, hogy a járványidőszak miatt olcsón juthatnak szállodához Budapesten. Az eladók azonban nem engednek.
Újabb 3470 embernél igazolták a fertőzést.
A miniszterelnök kabinetfőnöke úgy érvel, hogy aki nem jelentkezik a vakcináért, arról honnan tudnák, hogy be szeretné adatni.
Az eddigi két hét helyett hétfőtől csak tíz napra kell elzárkózniuk a külvilágtól a külföldről beutaznak.
A kormányzat ösztönző rendszert igyekszik kidolgozni, hogy a tömeges szűrés januárra bejelentett, második körében többen vegyenek részt.
A december 6-i ünnepséget eleve nem lett volna szabad megtartani.
Egy 17 éves fiúnál kés is volt. Összesen 16 emberrel szemben indult eljárás.
A vírusszkeptikus gyógyszerész semmin sem változtat, tovább folytatja a tevékenységét.
A brit egészségügyi szolgálat karácsonyi reklámfilmje amilyen megható, annyira megrázó.
Nagy Bálint elrendelte a közelében dolgozó kollégák tesztelését.
Az infektológus szerint a jelenlegi járványhelyzet nem tesz lehetővé enyhítéseket karácsonyra vagy szilveszterre.
A korábbi korlátozások ellenére sem csitult a járvány, ezért tovább szigorítanak.
Kórházban több mint 7600 beteg fekszik a Covid-19 miatt.