#kultúra






Dj Infragandhi: „A világ most rosszakat rezeg, és a zenék is döntően sötétebbek” – Földes András filmje
 

Dj Infragandhi: „A világ most rosszakat rezeg, és a zenék is döntően sötétebbek” – Földes András filmje

Dj Palotai szomorú távozása sokak számára tette világossá, hogy lezárult az elektronikus zene egy korszaka Magyarországon. Elkísértem munkába Dj Infragandhit, hogy a veretés közepette elmesélje: milyen volt ez a kultúra a rendszerváltás idején, és hogyan alakult át a mai klubzenévé. Közben láttam azt is, hogyan telik egy dj egy napja. Nem könnyű élet ez.






Kovács Bálint:
 

Kovács Bálint: "Ez az éjszaka megint hangos lesz"

Ünnepi minisorozatunkban kollégáink más oldalukról mutatkoznak meg, mint ahogy megismerhették őket. Ezúttal nem hírcikkek, interjúk, elemzések következnek, helyettük vers, novella, útleírás vagy regényrészlet. Karácsonykor, legalább egy keveset, mi is kiszakadunk a közéletből. A szöveg Kovács Bálint első regényéből, a Vágták volna le című könyvből egy részlet.


Sajdik Ferenc: „Az emberiség azon kis csoportjához tartozom, akik boldognak vallják magukat
 

Sajdik Ferenc: „Az emberiség azon kis csoportjához tartozom, akik boldognak vallják magukat"

Alig volt 20 éves Sajdik Ferenc, mikor első karikatúráját leközölték. Maga sem tudja megmondani, azóta hány alkotása jelenhetett meg. A karikatúrák mellett jöttek a könyvillusztrációk és az animáció is. Csukás Istvánnal egy hét alatt rakták össze az első Pom Pom-történetet, nem sokkal később megszületett A nagy ho-ho-horgász ötlete is. De 93 évesen hogyan bírja el, hogy egyre több veszteség éri? És mi a titka a 70 éve tartó házasságának? HVG-portré.