Schmidt Mária támogatta, G. Fodor Gábor megírta – Libri-díjat kapott az Orbán kontra Soros
A korábbihoz képest jóval több, 12 kategóriában kaptak elismerést az olvasók kedvencei. Befért G. Fodor Gábor könyve is.
A korábbihoz képest jóval több, 12 kategóriában kaptak elismerést az olvasók kedvencei. Befért G. Fodor Gábor könyve is.
A Gárdonyi Géza aláírásával ellátott könyvet 78 licit után szerezte meg a nyertes.
Közösségi összefogás segített majdnem tízezer kötet áttelepítésében.
A tizenegyedik óra című könyvben novellák, rövidebb történetek szerepelnek.
Kísérleti formátumokkal indul a 2025-ös év a HVG Könyveknél, kártyacsomaggal kínálunk ugyanis önfejlesztő tréninget. Közben érkeznek az új gazdasági, üzleti kötetek is.
A Remény című önéletrajzában nemcsak az életét meséli el, hanem a papi hitvallása mentén figyelmeztet arra, hogy a vesztünkbe rohanunk.
Az első kiadást egy, a borítón található elírásról lehet megismerni, amelyet a későbbi újranyomások alkalmával már javítottak.
A Demény, a kötsög néven ismert kutyaceleb 14 évig volt együtt a gazdájával, akivel közösséget építettek és könyvet írtak. A gazdája posztja alapján arra lehet következtetni, hogy most elaltatják.
Az Oroszlán a fürdőszobában című ifjúsági regény a Nyíregyházi Állatparkban játszódik, és az intézmény gondozásában jelent meg.
Miért számított az ötvenes években magánlázadásnak a rúzsos száj, a festett haj és a pirosra lakkozott köröm? Milyen volt az a darabka Nyugat, amit Zalatnay Sarolta és Koncz Zsuzsa hozott be az országba a táncdalfesztiválokon? Miként működött a seftelés a szépségiparban? És a sufnituning, aminek halálos áldozata is lett egy Népszínház utcai állami fodrászatban? Erről beszélgettünk Magyari Hajnalkával, a Trendi nő a szocializmusban című könyv szerzőjével, aki azt is elmondta, mi volt a valós ára annak, hogy két kiló krumplinak megfelelő összegért már be lehetett ülni egy arckezelésre.
Természetesen ezzel is rekordot állított fel az énekesnő.
„Úgy hallottam, A fehér király eljutott hozzá, azt már nem tudom, hogy olvasta-e.”
A képeskönyv korlátozott példányszámban érhető el a párt webshopjában.
Kikölcsönzője egy tragikus esemény miatt nem tudta soha visszajuttatni a kötetet.
A könyvben nemcsak pápasága fontos pillanatairól emlékezik meg, de beszámol a foci és a tangó iránti szenvedélyéről is.
A mezőkövesdi bemutatón részt vett Varga Mihály és Kövér László is.
Időközben pártja, a DK a parlamentbe se jutna be a Medián friss felmérése szerint.
Nem regény, nem politikai portré és nem is memoár lesz a Magyar Péter életét bemutató könyv, és könnyed bulvárszenzációra se számítson senki – közölte a szerző.
Közzétették azon könyvek listáját, amit Orbán Viktor mindenképp el szeretne nyáron olvasni. Az egyik az Áttörések, a Nobel-díjas Karikó életrajza.