Sztálingrádra nevezte át Volgográd város repülőterét Putyin
A második világháborúban a német hadsereg felett aratott szovjet győzelemre akarja emlékeztetni az embereket az orosz elnök.
A második világháborúban a német hadsereg felett aratott szovjet győzelemre akarja emlékeztetni az embereket az orosz elnök.
A friss felmérések szerint a Tisza továbbra is előzi a Fideszt a pártok támogatottságában.
A kanadai miniszterelnök leszögezte: csak akkor hajlandó Washingtonba látogatni, ha Trump tiszteletben tartja országa szuverenitását.
A republikánusok több mint 80 százaléka ugyanakkor még mindig úgy véli, hogy Trump „erős vezető”.
Szerinte szervezetten lopkodják ki az ellenzékiek a kormánypárti „népszavazás” szavazólapjait a postaládákból.
Az Országgyűlés keddi szavazási dömpingje során átment, hogy a magyar EP-képviselőknek második vagyonnyilatkozatot is kelljen tenniük. A szigorítás EP-képviselők mentelmi jogát is fenyegetheti, amit Magyar Péter esetében eleve feszeget a magyar ügyészség.
„Vagy már csak az a kérdés, börtönbe dugják-e a politikai ellenfeleiket olyan bűnökért, amikből hetente egy tucat derül ki róluk?” – tette fel a költői kérdést a humorista.
Kovács Gergely kutyáját nagy megtiszteltetés érte.
A miniszterelnök korábban még úgy fogalmazott, hogy megérti, ha felháborítja az embereket a kormányközeli emberek luxuséletvitele.
Ronen Bart még március végén menesztette Benjamin Netanjahu kormányfő, ám a miniszterelnöki határozat végrehajtását az ország legfelsőbb bírósága felfüggesztette.
Roman Kosztyenko a rada nemzetbiztonsági bizottságának titkára.
Pozsonyban találkozott a magyar és a szlovák miniszterelnök.
Johann Wadephul többször érvelt amellett, hogy engedélyezni kellene Kijevnek az orosz területek elleni csapásokat a nyugati országoktól kapott fegyverekkel.
A fideszes házelnök javaslatára, kormánypárti szavazatokkal döntött az Országgyűlés a márciusban füstgyertyás akcióval az ülésteremben tiltakozó ellenzékiek megbüntetéséről. A rekordösszegű büntetés mellé újdonságként ezúttal kitiltás is jár.
Kemény szavak az Ország Házában. Sok szó esett az MNB-s pénzekről és a Matolcsy-klánról, még több a kormány és a Fidesz felelősségéről. Téma volt még az Ukrajna EU-csatlakozása elleni kormányzati politikai akció is.
Két önkormányzati időközi választást is tartottak Fóton.
A grönlandi kormányfő hétfőn találkozik majd a dán parlament és az üzleti élet képviselőivel, valamint fogadja őt X. Frigyes dán király is, akivel közösen utazik vissza Grönlandra.
Magyar Ferenc pápa temetése miatt tartózkodik az olasz fővárosban, de láthatólag igyekszik kimaxolni a római életérzést.
Egy egyéves gyermek édesanyját is letartóztatta, majd kitoloncolta az amerikai bevándorlási hivatal.
A magyar miniszterelnök pedig köszönetet mondott azoknak, akik azon dolgoztak, hogy Ferenc pápát békében kísérhessék utolsó útjára.