Rendőri védelmet kapott egy holland kerékpáros, mert egy versenye óta azzal fenyegetik, hogy megölik
Dylan Groenewegen egy lengyel körversenyen súlyos sérüléssel járó balesetet okozott. Ezt többen nem tudták megemészteni.
Dylan Groenewegen egy lengyel körversenyen súlyos sérüléssel járó balesetet okozott. Ezt többen nem tudták megemészteni.
Dárdai Pál előző berlini vezetőedzői kalandja egy szegény csapat összerázásáról szólt, az elmúlt másfél évben viszont változtak a célok a Herthánál: az új befektető Bajnokok Ligájáról álmodik a német fővárosban, ehhez pedig pénzt sem sajnál adni.
A katalán klub úgy tud első lenni, hogy a csapatok közül a legnagyobb bevételkiesést szenvedte el a koronavírus-járványban.
A magyar edző hétfőn újra aláírt a Hertha BSC felnőtt csapatához, aminek nagyon örül Lothar Mathäus.
Sokkoló eredményekkel zárult egy amerikai vizsgálat.
Titkolt összegeket áldozva rá új központokat jelölt ki a kormány három sportág utánpótlás-nevelésének a támogatására. Erre papíron már így is rengeteg pénz ment el, a jelek szerint nem túl hatékonyan, a külföldről érkező edzők szerint ugyanis továbbra is ez a magyar labdarúgás gyenge pontja.
A tartalékos magyar csapat nyolc góllal kapott ki az Eb-címvédőtől az egyiptomi torna középdöntőjében.
A korábbi magyar szövetségi kapitány már másodszor irányíthatja a berliniek felnőttcsapatát.
A londoni futballcsapat nagyon rossz passzban van, vezetőségük edzőváltással próbálja orvosolni a bajokat.
Az edzőt 2019-ben fokozták le, az utánpótláscsapatot irányította. Most, a gyenge eredmények láttán, valószínűleg visszahívják.
Legyőzte az olaszokat 13-10-re, és döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott a trieszti kvalifikációs tornán.
Nyáron aktivizálható a Gulácsi Péter szerződésében szereplő kivásárlási záradék.
Módosították a a túraautó-világkupa (WTCR) 2021-es idényének versenynaptárát a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel.
A kinevezett Schmidt Ádám korábban a Magyar Olimpiai Bizottság jogi igazgatója volt.
A második helyen zárt a magyar csapat a csoportjában a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán.
A helyén tarják majd a 2026-os téli olimpia nyitóünnepségét.
A magyar csapat 23:6-ra győzte le a kazah válogatottat a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán.
A Real Madrid legendája nem lehet ott a Castilla Getafe elleni mérkőzésén.
Shkodran Mustafi nyáron hagyja ott az ágyúsokat.
A Hertha BSC hétfőn kinevezett régi-új vezetőedzője erősnek tartja a csapat keretét, viszont fél évnél tovább nem tervez.