Szinte érintetlen: 84 kilométerrel eladó Nico Rosberg exkluzív hiperautója
Kicsit több mint 1,2 milliárd forintért vélhetően vihető is.
Kicsit több mint 1,2 milliárd forintért vélhetően vihető is.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül. Többek között a felmelegedés hatására egyre több a kapitális méretű harcsa, nem ritka a két métert és a 100 kilót meghaladó példány sem, kemény és érdes fogaival pedig kellemetlen sérüléseket tud okozni.
A lövedékre gyakorlatozó barlangi mentők találtak rá.
Négy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyarok szombaton.
Katalin örökítette meg a pillanatot.
Három évig tartott lepapírozni.
A Velencei-tó egyik strandja az idei szezonra megújult, a városvezetés pedig úgy döntött, ebben a szezonban nem kell belépőjegyet váltani a fürdőzéshez.
A brit uralkodó hivatalos születésnapján teljes létszámban felvonultak a királyi család dolgozó tagjai.
Simán tudott úgy hat éven át utazgatni, hogy hamis jelvényszámot adott meg.
A nevüket a közönség döntheti el. Az állatorvosok meggyőződtek róla, hogy egy nőstényről és egy hímről van szó.
Idén nyáron is visszatér a KRESZ-suli Magyarország legnagyobb KRESZ-parkjában, és megjelent egy Kajla-füzet is, amellyel a Városliget emblematikus helyeit fedezhetik fel a gyerekek.
A nagyobb baj az volt, hogy az alsója is lecsúszott a nadrággal együtt.
A dühöngő milliárdos épp egy új párt létrehozásáról szavaztatja követőit.
A szobrot a Nagyszombati kerület ajándékozta a szigetnek abból az apropóból, hogy 250 éve érte el Tajvant a kalandos életű, szlovák származású magyar gróf.
Az alkalmazás több verziót is készített, a visszafogott, de határozott Mészáros Lőrinctől a cinikusan fenyegetőző Mészáros Lőrincig.
Elisabeth Sereda korábbi beszélgetések leiratából ollózta össze az interjúként közölt írást.
Az új évadban Tóth Gabi is képernyőre kerül.