Az X új chatbotja a kényes kérdésekben Elon Musk álláspontjához igazodik

A Grok 4 szerdai indulását követően egyre többen mutattak rá, hogy a megosztó témák esetén a chatbot mindig megnézi, hogy mit mondott vagy írt a szóban forgó kérdésről Elon Musk.

  • HVG
Az X új chatbotja a kényes kérdésekben Elon Musk álláspontjához igazodik

Az X új chatbotja a kényes kérdésekben Elon Musk álláspontjához igazodik – írja a CNBC.

A portál azt is közölte, hogy erről a munkatársai is meggyőződtek, sőt, a chatbot még el is ismerte nekik, hogy utánanézett, hogy mit mondott a témában Elon Musk.

Ugyanakkor az is tény, hogy nem minden megosztó kérdésben fordul Elon Muskhoz a bot, ahogyan az is, hogy az eredmények változók voltak annak függvényében, hogy hogyan tették fel neki a kérdéseket.

A Grokot fejlesztő XAI egyelőre nem válaszolt a portál ezzel kapcsolatos kérdéseire, míg maga Musk a Grok 4-et úgy mutatta be, hogy egy alapvetően anti-woke és teljes mértékben az igazságot kereső mesterséges intelligencia, amely kiválóan teljesít a teszteken és minden tudományterületen doktori szintű tudással rendelkezik.

A Grok 4-et jelenleg csak előfizetéssel lehet használni, azoknak, akik erre nem akarnak pénzt áldozni, marad a nem rég botrányba keveredett Grok 3. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a chatbot fura ámokfutásba kezdett az X-en és nem csak Erdogan török elnököt sértette vérig (ezért az X-et azon nyomban be is tiltották Törökországban), hanem Hitlert is elkezdte dicsérni, sőt egy ponton már magát is az egykori német diktátorhoz hasonlította és MechaHitlernek kezdte nevezni magát.

Mindezt Elon Musk azzal ütötte el, hogy a Grok megfurcsulásáért nem a chatbot, hanem a felhasználók a felelősek.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.