XIV. Leó pápa két hétre nyaralni megy, ezt az időszakot a Rómától harminc kilométerre található Castel Gandolfóban tölti – írja az MTI.
Az egyházfő elutazása előtt, vasárnap délben még elmondta az Úrangyala-imádságot vatikáni pápai lakosztálynak ablakából. A beszédében angol nyelven fájdalmát fejezte ki és tudatta, hogy imádkozott a texasi áradások áldozataiért, emellett méltatta azokat a zarándokokat, akik a júliusi forróságban érkeznek Rómába a jubileumi szent évben, és nem tántorodnak el, hogy végigjárják a bazilikákat.
Mindenkinek azt kívánom, legyen lehetősége vakációzni teste és lelke feltöltésére
– mondta.
Castel Gandolfo egy, az Albano-tó partján emelkedő, valamivel több mint 8500 lakosú város, amelyet „második Vatikánként” is emlegetnek a pápák nyári rezidenciája miatt. II. János Pál és XVI. Benedek is itt töltötte a nyár legmelegebb heteit. A hagyományt Ferenc pápa szakította meg: 2013 és 2025 között üresen állt a vidéki pápai palotaegyüttes. Az idegenforgalom is majdnem teljesen eltűnt a városból.
XIV. Leó július 20-ig nyaral itt, közben több misét is celebrál, viszont az audienciák szünetelnek.
Castel Gandolfo polgármestere, Alberto De Angelis arról beszélt, hogy a város számít a pápával visszatérő zarándokokra is. Az utóbbi évtizedben múzeumként működő pápai palotákat helyreállították, az azokat övező kertek egészen a közeli tóig érnek el, de a kertekben medence is működik.