Hagyományos brazil esküvőn mondta ki egymásnak az igent a Demokratikus Koalíció pártigazgatója, Sebián-Petrovszki László és brazil kedvese, most már férje Joao Affonso – írja a Blikk.
„Brazíliában a jog is elismeri a melegek házasságát, így ez minden szempontból teljes értékű kapcsolat” – nyilatkozta a lapnak a politikus. Majd arra is kitért, hogy a magyar kormány még az unió másik államában kötött azonos nemű házasságot sem ismeri el, ami miatt számos per van az uniós bíróság előtt.
Sebián-Petrovszki kifejtette, hogy mindig is felvállalta másságát, akkor is, amikor politizálni kezdett, így soha nem titkolták el kapcsolatukat párjával. Három éve van együtt Joaóval, aki egy gyógyszeripari cégnél dolgozik pénzügyi területen.
Az esküvő Joao szülőföldjének szokásai szerint zajlott: nyolcvan főt hívtak meg az eseményre, a vendégeket caipirinha koktéllal fogadták és szerencsekarkötőt adtak nekik ajándékba. Ennek ellenére Sebián-Petrovszki házastársával az esküvő után hazatér Magyarországra, és továbbra is itt élnek majd.