Kigyulladt egy Covid-betegeket kezelő kórház Romániában, négyen meghaltak
A tűz miatt 120 pácienst kell áthelyezni, őket más kórházakba viszik.
A tűz miatt 120 pácienst kell áthelyezni, őket más kórházakba viszik.
Persze még így is több millió kelet-európai él és vállal munkát Nyugat-Európában, de a trend a pandémia miatt fordulni látszik.
A brit mutációval szemben is nagyon jó hatékonyságot tapasztaltak a kísérletek során.
A folyékony nitrogén legalább hat emberrel végzett.
A különítmény eddig karanténban volt.
A moszkvai megyei bíróság elutasította a január 17-én harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezett Alekszej Navalnij fellebbezését, így a legismertebb orosz ellenzéki továbbra is fogságban marad. Navalnij beszédében azt hangsúlyozta, az orosz hatóságok minden lehetséges törvényt durván megsértenek annak érdekében, hogy elhallgattassák őt.
Az oroszok maguk sem feltétlenül bíznak a saját vakcinájukban, amit Moszkva az EU-nak, s benne Magyarországnak kínálgat. Elég kapacitás sincs a Szputnyik V gyártására, így az ajánlatot, és annak esetleges elfogadását is politikai szándékok irányítják.
A 30 napos előzetes letartóztatás a megyei bíróság szerint is teljesen rendben van.
Az orosz titkosszolgálat azon ügynökei, akik tavaly augusztusban novicsok idegméreggel próbálták megölni Alekszej Navalnijt, felelősek lehetnek legalább három oroszországi aktivista haláláért – állítja legújabb jelentésében a Bellingcat nevű oknyomozó portál.
Az emberiség már csak 100 másodpercnyire van egy olyan potenciális katasztrófától, ami elpusztíthatja az egész földi civilizációt, úgyhogy: ébresztő! Erre figyelmeztet az Atomtudósok Közlönye, amely minden évben nyilvánosságra hozza, hogy megítélése szerint mennyi választ el bennünket a végső pusztulástól. Az Ítéletnap Órája létezése óta, a második világháború után tavaly került legközelebb éjfélhez, és most ugyanott áll.
Az orosz hatóságok házkutatást tartanak a 30 napos fogságra ítélt Alekszej Navalnij lakásában és a legismertebb orosz ellenzéki munkatársainál, valamint a blogger munkáját segítő stúdióban. Most éppen a járványhelyzetben érvényes szabályok megsértésével vádolják őket. Közben Navalnijék elmondták, mit gondolnak arról, ahogyan Vlagyimir Putyin elnök tagadja, hogy övé lenne a Fekete-tenger partján épített 400 milliárd forintos "minikirályság”.
Az orosz államfő változatlanul tagadja, hogy bármi köze volna az óriási komplexumhoz.
Vlagyimir Putyin ellen korábban nem látott egységben tüntettek az oroszok Vlagyivosztoktól Kalinyingrádig. A Kreml egyelőre nem hajlandó kompromisszumra, ahogy a megmozdulásokat kezdeményező Alekszej Navalnij sem.
A tárnarobbanás egyik túlélője azt mondta, úgy érzi, mintha újjászületett volna.
A demokráciának alapjaiban meg kell újulnia, ha helyt akar állni az önkényurakkal, diktátorokkal és autokratákkal szemben, akik a félelemre és a közösségi médiára építve tekintélyuralmi rendszereket honosítanak meg – írja a berlini Jövőpolitikai Intézet alapító igazgatója a Neue Zürcher Zeitungban.
Két héten belül ez már a második ciklon, amely több tízezer embert sújt.
Örményországban hűtőcsarnokokban helyezik el az elhunytakat, mivel megteltek a halottasházak.
A menetrendszerűen érkező újabb forradalomban az ellenfelei által maffiózónak nevezett Szadir Dzsaparov lett az elnök, akit a káosz napjaiban szabadítottak ki a börtönből.
Először ismerte el az USA hivatalosan Marokkó jogát Nyugat-Szaharára, feladva eddigi semlegességét. Marokkó cserébe normalizálta kapcsolatait Izraellel. Donald Trump egyik utolsó külpolitikai lépése megfosztja az őslakos szaharáviakat az önrendelkezés lehetőségétől, miközben Marokkó autonómiát kínál a stratégiailag fontos területnek.
Többen megsérültek egy kedd reggeli támadásban a németországi város vasútállomásán.