Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy szomáliai szállodánál, kilencen meghaltak
Az al-Kaidának korábban hűséget fogadó al-Shabaab vállalta magára a merényletet.
Az al-Kaidának korábban hűséget fogadó al-Shabaab vállalta magára a merényletet.
Szükségállapotot hirdettek a délkelet-ázsiai országban. A fővárosban nem működnek a telefonvonalak, és az internet is elérhetetlen.
Hatodik elnöki terminusát kezdheti meg Museveni ugandai elnök az erőszak és internetes blokád által jellemzett választás után. De az énekesből lett elnökjelölt Bobi Wine komoly kihívást intézett a diktatórikus rendszerrel szemben.
Vasárnap másodszor is több mint száz oroszországi városban tüntettek a január 17-én, Németországból való hazatérte után azonnal őrizetbe vett orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij mellett. A hatóságok sokkal keményebben léptek fel, mint múlt szombaton: miközben már több mint négyezer embert vettek őrizetbe, Szentpéterváron az egyenruhások durván nekiestek a tiltakozóknak. Az őrizetbe vettek között ismét ott van Navalnij felesége, Julija Navalnaja.
A diákok az egyik szent kép mellé fújták fel a szivárványt, amely az isztambuli kormányzóságnak egyáltalán nem tetszett.
Az ellenzéki politikust támogató tüntetések voltak vasárnap az orosz Távol-Kelet és Szibéria több városában. Moszkvában is utcára mennek a támogatói.
A volt elnököt öt jogász hagyta ott. Trump ellen két hét múlva kezdődnek az alkotmányos vádeljárás (impeachment) tárgyalásai.
Az orosz ellenzéki politikus szóvivője és alapítványának munkatársa a rendőrség szerint megsértette a járványügyi szabályokat az egy héttel ezelőtti, Navalnij melletti tüntetésen.
Legalább hat ember, köztük három gyermek halt meg egy pokolgépes merényletben szombaton a Szíria északi részén található Afrínban - számolt be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Meggyengül a szovjet hadsereg, ha kemény valutáról van szó. A német újraegyesítésről szóló Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Egyetemistaként ismerte meg a nála kilenc évvel idősebb, fiatalon megözvegyült Joe Bident a jelenlegi felesége, Jill. A fiatal pár a nászútját Budapesten és a Balatonon tartotta.
Megújult erővel építi tovább nemzetközi pozícióit Kína. A felelősséget magáról elhárítva, kemény eszközökkel kezelte a tőle indult koronavírus-járványt, amely alaposan megviseli Európát és Amerikát.
Hárommillióan lennének erre jogosultak, de csak tizedrészük vállalná az áttelepülést - legalábbis Boris Johnson brit miniszterelnök így nyilatkozott.
A vezető német lap azt írja Biden hivatalba lépése után, hogy az új elnök sikere tanúsítja: a demokrácia erősebb, mint a radikális és tekintélyelvű erők, már ha vannak elegen, akik megvédik a jogállamot.
Az orosz ellenzéki politikus öccse és a Pussy Riot punkzenekar tagja is házi őrizetbe kerül a moszkvai bíróság döntése szerint.
500 tonna sugárzó fémhulladékon akart túladni a vádirat szerint. Egy tonnát 10 ezer forintnyi hrivnyáért kínált.
Újabb öt évet kapott az Új START egyezmény az orosz féltől. Korábban Joe Biden is azt mondta, kész meghosszabbítani a szerződést.
Többen úgy vélik, hogy a portugál parlamentnek nem a koronavírus-járvány közepén kellett volna határoznia a kegyes halálról.
A vizsgálat szerint nem csak hogy rengeteg kenőpénzt fogadott el, de visszaélt a hatalmával, közpénzekből fényűző fogadásokat, családtagjainak pedig üdüléseket szervezett.
Az oroszországi Mash újságírói bejutottak abba a fekete-tengeri épületbe, amelyről az ellenzéki blogger, Alekszej Navalnij azt állította, a hatalmas palotát Vlagyimir Putyin oligarchái építtették az orosz államfő számára. Míg Navalnij videójában – az építészeti tervek alapján készített 3D-s virtuális sétán – pazar szalonok látszanak, a Mash-videóban csak üres falak állnak.