Mészáros Lőrinc plakátcége letarolja az országot
Sorra veszi át a plakátcég a vidéki buszmegállókat a hirdetési felülettel együtt, cserébe felújítják a várókat. A plakátkebelezés nem új trend, néhány fővárosi kerület után most a vidéken a sor.
Sorra veszi át a plakátcég a vidéki buszmegállókat a hirdetési felülettel együtt, cserébe felújítják a várókat. A plakátkebelezés nem új trend, néhány fővárosi kerület után most a vidéken a sor.
A felcsúti mágnás Záév-je ezúttal is bejáratott társával, a Magyar Építővel dolgozhat, most a Néprajzi Múzeum épületének kisebb munkáit nyerték meg.
Egységesen 8 százalékkal nőnek januártól a bérek az Aldinál, a Sparnál pedig a bruttó 400 ezer forinthoz közelít a maximális összeg, amit egy eladó-pénztáros kereshet.
10 százalék feletti béremelésre van szükség, hogy ne legyen nagy bérfeszültség. Egyszerre nő az infláció, emiatt a fizetési igények, és a vállalatok egyéb költségei.
Húsbolti eladóként kezdte, majd egy norvég utazás és találkozás terelte a kenyér felé a Lipóti Pékség alapítóját és vezetőjét. Az 1988 óta vállalkozó Tóth Péter fordulópontokról, pityókás kenyérről, reggeli kávéról és vállalkozói szemléletről is mesélt, de elárulta azt is, hogyan lehet egyszerre az ország egyik legnagyobb pékségét és egy várost vezetni.
Nincs vége a Mol–INA-ügynek, most a horvát kormány fordult a svájci legfelsőbb bírósághoz, hogy helyezzék hatályon kívül a korábbi ítéletet.
Csattanó maszlag lehetséges jelenléte miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja a Gartengold márkajelzésű, 1000 grammos kiszerelésű vágott gyorsfagyasztott sárgahüvelyű zöldbabot - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
A Bács-Kiskun, Békés és Veszprém megyében működő vállalkozások számítanak a legnagyobb növekedésre.
Összesen 40 tonna lejárt élelmiszert találtak. Volt közte kakaó, húsleveskocka és tortadara is.
Nagy változás nincs az egy évvel korábbihoz képest, de az ötven leggazdagabb magyar majdnem mindegyike profitálni tudott az elmúlt évben tapasztalt drágulásból.
A kormány így döntött, aminek köszönhetően Jászai Gellért 4iG-je nem ütközhet akadályokba, hogy megszerezze a szolgáltatót.
A beszolgáltatási törvény elsősorban külföldi láncokat érint, a magyarok mentesülnek alóla. Most derült ki, hogy miért.
A költségek emelkedése miatt a közutakra kerülhet az áruszállítás egy része.
Az állam kisebbségi tulajdonosként száll be az üzletbe.
Novemberben több mint 100 ezer magyar állampolgár dolgozott Ausztriában.
Az emberi erőforrások minisztere arra is figyelmeztetett, hogy az omikron vírusvariáns gyorsan terjed.
A fa építőanyagok kereskedelmével foglalkozott a GVH.
Polonkai Imre házon belülről jött.
A legtöbb helyen a mérőeszközök pontosan működtek.
A hiba a globális szállítási gondokban keresendő.