Korunkban úgy tűnhet, a vállalkozás leginkább a fiatalok terepe. A brit sajtót 2013 tavaszán elkápráztatta Nick D’Aloisio, aki készített egy szövegösszegző és -rövidítő szoftveres alkalmazást, majd 30 millió dollárért eladta a Yahoo!-nak. Mindössze 17 évesen ő az egyik legfiatalabb ember a történelemben, aki önerőből milliomos lett. Mark Zuckerberg 20 éves volt, amikor a Facebookot elindította. A vállalkozása, mire négy nappal a 28. születésnapja után megjelent a tőzsdén, már jóval több mint 20 milliárd dollárt ért.

Michael Moritz walesi kockázatitőke-befektető, aki többek között azzal szerzett magának hírnevet, hogy befektetett az Amazonba és a Google-ba, egyszer azt mondta, munkájának a legizgalmasabb része, amikor húszas éveik közepén járó vállalkozókkal dolgozik együtt, akik "nem ismernek határokat, nem ismernek korlátokat és nem ismernek akadályt, amit le ne tudnának küzdeni”. Szerinte van valami mágikus ebben az életkorban, amikor a vállalkozókban óriási szenvedély tombol, és „még nincsenek az életükben olyan zavaró tényezők, mint a család, a gyerekek meg más ilyesmi, ami akadályozná az üzletet”.

Moritz egy konferencia közönsége előtt beszélt a Szilícium-völgyben, és Eric Schmidt, a Google akkori vezérigazgatója közbeszólt, mondván, szerinte nem az életkor a meghatározó tényező, hanem a költségek. A kockázatitőke-befektetők azért szeretnek fiatalokba fektetni, mert ha minden más feltétel azonos, ők olcsóbbak. „Neked olyan emberek kellenek, akiknek nagyon alacsony a bérük, akik agyondolgozzák magukat, és akkor minden rendben lesz” – fogalmazott Schmidt.

Egy 2013-ban közzétett, az amerikai vállalkozók motivációit és hátterét vizsgáló kutatás azt találta, hogy az első cég megalapításakor az átlagéletkoruk 40 év volt. Ekkor már közel 70%-uk házas volt, és majdnem 60%-uknak született legalább egy gyereke. Ez nem kimondottan felel meg Moritz eszményképének.

Az eltérést magyarázhatja, hogy a vállalkozók és a kockázatitőke-befektetők egymást választják. A befektetők portfóliószempontú megközelítést alkalmaznak. Úgy számolnak, hogy tíz befektetésből kilenc kudarcot vall, de ezt a veszteséget az egyetlen bombaüzlet ellensúlyozza. Egy Google rengeteg bukásért kárpótol. Ennek megfelelően porciózzák ki a tőkéjüket, igyekeznek a lehető legkevesebbet befektetni és a legtöbbet nyerni, s közben a még nagyobb esély érdekében bedobnak némi „természetbeni juttatást” is, amilyen a kapcsolati háló és a bemutatások.

Az idősebb vállalkozók kevésbé hajlandóak belépni olyan portfólióba, ahol a sikerre ilyen kicsi az esély. Ők tapasztalatot és szakmai hozzáértést, sőt talán saját tőkét is hoznak magukkal. Valószínűleg több a veszítenivalójuk, mint egy húszas évei elején járó kezdőnek. Nemcsak a befektetőknek van kevésbé szükségük rájuk, nekik is kevésbé van szükségük a befektetőkre.

Energia vs. hozzáértés egyensúlya

hvgkonyvek.hu

Ahelyett, hogy a vállalkozásalapítás legalkalmasabb életkorát próbálnánk megállapítani, sokkal többre megyünk, ha azt a pillanatot keressük, amikor megvan bennünk az energia és a hozzáértés, hogy eséllyel vágjunk bele a dologba.

Az energia a könnyebbik rész, mert egyszerűen mérhető. Ahogy telik az idő, mind kevésbé tudunk hajnalig fennmaradni, hosszú órákon át robotolni, a kannából felhörpinteni az állott kávét és késő éjjel szőlőcukrot dobálni a szánkba. Ráadásul a munkán túli feladataink is megszaporodnak. Párkapcsolatot létesítünk, családot alapítunk, anyagi kötelezettségeink támadnak. 21 évesen talán nem volt szükségünk másra, legfeljebb néhány kétes tisztaságú ruhára, annyi pénzre, amennyi a lakbérre meg egy tál tésztára elegendő. Mire azonban középkorúvá érünk, a számlák általában megszaporodnak, s velük együtt mind több dolog tart igényt az időnkre. Az éjszakáinkat és hétvégéinket már másokkal kell megosztanunk. Egyre kevesebb energiánk marad, hogy vállalkozásba kezdjünk.

Az alkalmasság kérdése már bonyolultabb. Egyrészt ott van maga a szakmai hozzáértés, például a számítógép-programozás, amit tizenévesek is megtanulhatnak, majd alkalmazást írhatnak, és eladhatják milliókért. Ez azonban egészen más, mint céget gründolni, amely egész sor különféle kompetenciát igényel. Először is hitelesnek kell lennünk, hogy az ötletünk vonzó legyen mind a befektetők, mind az alkalmazottak számára. Aztán vezetői képességre van szükségünk, hogy felépítsük a szervezetünket. Ha éttermet nyitunk, értenünk kell az ételkészítéshez, ha limuzinszolgálatot, tisztában kell lennünk a területre vonatkozó engedélyezési és biztosítási szabályozással.

Gary Becker közgazdász erre az „emberi tőke” kifejezést alkalmazta, amely a képzettség, a gyakorlat, az egészség és a tapasztalatból származó egyéb árnyaltabb jellemzők összességét jelenti. Az emberi tőke az idő múlásával növekszik, ami megmagyarázza, miért magasabb a legtöbb szervezetben az idősebbek fizetése, mint a fiataloké. Az idősebbeket ugyanis a felhalmozott képzettségért és tapasztalatért díjazzák, míg a fiatalokkal megfizettetik ezek megszerzésének árát.

Minden iparágnak más és más a dinamikája. Ritkán fordul elő, hogy egy építész 50 éves kora előtt komoly projektmegbízásokat kapna. Azok, akik az épületekért fizetnek, szívesen látnak néhány ősz szálat a feladattal megbízott szakember hajában. A szoftveres alkalmazásokkal ellentétben egy épülettel nem lehet vég nélkül és főleg olcsón kísérletezgetni. Ha egyszer elkezd kinőni a földből, a változtatások költsége maga alá temetheti az építészt.

A fenti cikk Philip Delves Broughton Hogyan gondolkodjunk vállalkozóként? című könyvének szerkesztett részlete.

Vajon mit tanulhatunk közismert üzletemberek elszántságából, sikereiből és bukásaiból? Philip Delves Broughton gazdasági újságíró könyvében tanulmányozza a vállalkozói szellem sajátosságait és a siker elengedhetetlen ismérveit. Az általa bemutatott megközelítések segítségével példaértékű karriertörténeteket ismerhetünk meg, és mi magunk is sikerrel alkalmazhatjuk a vállalkozói gondolkodásmódot.