A szabadidő-autók húzták nálunk is a BMW eladásait
Az SUV modellek adják az eladások közel felét a bajor márkánál.
Az SUV modellek adják az eladások közel felét a bajor márkánál.
A menetidő akár 45 perccel is hosszabb lehet.
A cég nem oltás, csak egy kezeléshez szükséges gyógyszer fejlesztésén dolgozik, állásfoglalásuk szerint szeretnék oltás nélkül kezelni a fertőzést.
Az IKEA 109 milliárd forint kiskereskedelmi forgalommal zárta Magyarországon a 2021-es pénzügyi évet, ami majdnem 12 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adathoz képest.
A vele készített interjúnkban Harmati elmesélte, miként vált a szocializmus korának kezdő üzletemberéből szállodatulajdonos nagyvállalkozó.
Az MFB és az MNB is vásárolt a 4iG kötvényeiből, ami a két politikus szerint tiltott állami támogatásnak minősülhet. Két további kérdéssel is az Európai Bizottsághoz fordultak.
Összességében a fix ár bevezetéséig is folyamatosan nőttek az eladások tavaly.
A szakképzettséget igénylő állásokban többet fizetnek, a pékek jövedelme például az év második felétől bruttó 485 000 forint lehet.
Sikerült javítania a 2020-as utasszámán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek, de 2019-hez képest még mindig nagy a lemaradás.
December már a hatodik rossz hónapja volt az autókereskedőknek, akik csakis a chiphiány enyhülésétől remélhetnek javulást – írja a Bloomberg.
A sertéspestis olaszországi megjelenése az egész európai piacon újabb árzuhanást hozhat.
A beruházó ígérete szerint ez kiválthatja a nyaranta a környéket ellepő turistabuszokat.
A drágulás miatt az agrárcégek azzal szembesültek, hogy a számukra korábban megítélt támogatás 50 helyett már csak 30 százalékot ér.
Arra kérik a vevőket, ne használják a konyhai eszközöket.
Túl sok feladata van a bankholdingnál – ezzel indokolta.
Bár a nők gyakran kitűnő kapcsolatépítők, többnyire vonakodnak élni az összeköttetéseik nyújtotta lehetőségekkel - mutatnak rá a női vezetés szakértői. Részlet Sally Helgesen és Marshall Goldsmith Hogyan érvényesüljünk nőként? című könyvéből.
A Volkswagen konszern VW márkájának eladásai az alkatrész-ellátási nehézségek miatt csökkentek tavaly az előző, a koronavírus-válsággal egyébként is gyengített évhez képest.
Pedro Vargas Santos David politikus apja azonos platformon van Orbán Viktorral, a miniszterelnök pár éve ki is tüntette. A fiú pedig, úgy tűnik, jól hasznosítja a család kapcsolati tőkéjét magyarországi terjeszkedéséhez.
A Mol bejelentette, hogy átveszi a magyarországi Lukoil kutakat és a megállapodást írt alá a Grupa Lotos SA-val és a PKN Orlennel is, amelynek értelmében a magyar cég 417 töltőállomást vásárol Lengyelországban.
Egyre nagyobb ugyanakkor a motorgyártásban az elektromos egységek aránya.