Kórházba került Katalin walesi hercegnő
A Kensington-palota rövid tájékoztatása szerint hasi műtétet hajtottak végre rajta.
A Kensington-palota rövid tájékoztatása szerint hasi műtétet hajtottak végre rajta.
Sok minden történt az elmúlt bő másfél évben Hodász Andrással, aki már nem pap, hanem egy kávézóban, a pult mögött dolgozik. Azt mondja, levetni a reverendát olyan, mintha az ember egyszerre hagyná ott a munkahelyét és a házastársát, nagyon nehéz innen továbbállni. Interjúnkban beszél arról is, hogy milyen új küldetést talált magának, mit szólt ahhoz, amikor a coming outja után megvált tőle az újság, melynek korábban fontos szerzője volt, és hogy részt vett-e maga is a szexuális orientációját megváltoztatni szándékozó, úgynevezett "reparatív terápián".
A tévénézést egy bizonyos kor után gyakorlatilag lehetetlen kiiktatni a gyerek életéből, ugyanakkor sokat tehetünk szülőként azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a képernyő előtt töltött időből. Mi az az interaktív televíziózás, hogyan lehet a gyermekeket különböző aktivitásokra buzdítani a jó, életkori sajátságaiknak megfelelő műsorok segítségével? A témát körbejárjuk a legnézettebb hazai gyermekcsatorna menedzserével.
Cindy Mullins mindennek ellenére hálás, hogy a vérmérgezés után meg tudták menteni az életét.
Az RTL Reggelijéből tavaly év végén távozó műsorvezető ennek ellenére azt mondja, szeretne "rendes munkát" is.
Rozs Erika szexuálpszichológus praxisában is lecsapódik az LMBTQ-elleni propaganda: nem mer könyvet írni, mert cenzúráznia kellene magát. Úgy érzi, nem írhatná bele, hogy vannak nem heteroszexuális párok is, és nekik is van szexuális életük. Azt mondja, minden harmadik magyarnak van valamilyen szexuális problémája. De mennyien mennek el szakemberhez, és mi az, ami őt is meglepi? HVG-portré.
Az amerikai sztárok számára a Szegény párák forgásának meghatározó emlékévé vált a magyar McDonald's sült krumpilja.
Miért fontos elfogadnunk, hogy a kiszolgáltatottság érzése az élet része? Milyen módszerek segíthetnek arra fókuszálni, amit valóban irányítani tudunk? Hogyan ismerjük fel és értékeljük a jót az életünkben? Napjainkban számtalan külső bizonytalanság és állandó változások közepette kell megtaláljuk életünkben az egyensúlyt. Maaret Kallio finn kognitív pszichológus, szexuálterapeuta és mindfulness coach szemléletes példákon és átfogó kutatási eredményeken keresztül világít rá, hogyan lehetünk reziliensek finn módra, árnyalt látásmóddal szemlélve a világot, erőt merítve nemcsak a sikereinkből, de a nehézségekből is, valamint értékelve mindazt, amink van. A HVG Könyvek által kiadott könyvből több részt is bemutatunk itt a hvg360-on.
Sőt, az ásványvizek és a marhahúsok is.
Az előző év izgalmai után, úgy tűnik, Sam Altmannak nemcsak a szakmai pályafutása, de a magánélete is sínen van.
A Különleges ügyosztályból ismert színésznő szerint akkor lehet véget vetni az ilyen típusú erőszaknak, ha felismerjük, hogy az nem az emberi természetből, hanem a hatalmi struktúrákból fakad.
Manapság sokan dolgoznak home office-ban, ezért már jóval nehezebb felismerni a depresszióval küzdő munkatársakat: az amúgy arra nem hajlamos embereket is könnyen negatív irányba tolhatja ez a jelenség, ezért jelenleg még fontosabb odafigyelnünk egymásra.
Miért fontos elfogadnunk, hogy a kiszolgáltatottság érzése az élet része? Milyen módszerek segíthetnek arra fókuszálni, amit valóban irányítani tudunk? Hogyan ismerjük fel és értékeljük a jót az életünkben? Napjainkban számtalan külső bizonytalanság és állandó változások közepette kell megtaláljuk életünkben az egyensúlyt. Maaret Kallio finn kognitív pszichológus, szexuálterapeuta és mindfulness coach szemléletes példákon és átfogó kutatási eredményeken keresztül világít rá, hogyan lehetünk reziliensek finn módra, árnyalt látásmóddal szemlélve a világot, erőt merítve nemcsak a sikereinkből, de a nehézségekből is, valamint értékelve mindazt, amink van. A HVG Könyvek által kiadott könyvből több részt is bemutatunk itt a hvg360-on.
Megkezdődnek a szokásos karbantartási munkálatok. Fürödni most egy ideig nem lehet majd, de a népszerű szárazlábas túrák valamelyikére be lehet nevezni.
Miért fontos elfogadnunk, hogy a kiszolgáltatottság érzése az élet része? Milyen módszerek segíthetnek arra fókuszálni, amit valóban irányítani tudunk? Hogyan ismerjük fel és értékeljük a jót az életünkben? Napjainkban számtalan külső bizonytalanság és állandó változások közepette kell megtaláljuk életünkben az egyensúlyt. Maaret Kallio finn kognitív pszichológus, szexuálterapeuta és mindfulness coach szemléletes példákon és átfogó kutatási eredményeken keresztül világít rá, hogyan lehetünk reziliensek finn módra, árnyalt látásmóddal szemlélve a világot, erőt merítve nemcsak a sikereinkből, de a nehézségekből is, valamint értékelve mindazt, amink van. A HVG Könyvek által kiadott könyvből több részt is bemutatunk itt a hvg360-on.
A kábítószer birtoklásával és kereskedelmével is vádolt híresség azért vált szakmát, hogy biztos nyugdíjas évei lehessenek.
A társas szorongással küzdő introvertált kitalálja, hogy a problémáira talán az lesz a megoldás, ha egy éven át extrovertáltként viselkedik. Az emberkísérlet pokolinak ígérkezik, és sokszor az is, de nem minden tanulság nélkül való. Ma, azaz január 2-án van az introvertáltak világnapja.
Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást.
Új szakácskönyvvel jelentkezett Mautner Zsófi, aki, bár bevallottan a nemzetközi, egzotikus fűszerekben gazdag, ázsiai és közel-keleti ízek rajongója, ezúttal egy alföldi falu, Kunmadaras gasztronómiai örökségéből merít. Ami egyben családi örökség is, a gyerekként ott töltött nyaraknak, a nagyszülők verandás házának emléke, a pompás húsleveseké, a sparhelten készülő kacsasülté és a roppanós barackbefőtteké. Egyebek között arról beszélgettünk vele, hogyan lehet visszahozni a nosztalgiával átitatott ízélményeket, elképzelhető lesz-e fügével, amit régen a barackos gombóc jelentett, és hogy miért kegyetlen a téli falu. Interjú.