Milyen a jó élet? – 3. része: Éld meg a pillanatot! – de a múltat és a jövőt is

8 perc

2024.01.13. 16:30

Miért fontos elfogadnunk, hogy a kiszolgáltatottság érzése az élet része? Milyen módszerek segíthetnek arra fókuszálni, amit valóban irányítani tudunk? Hogyan ismerjük fel és értékeljük a jót az életünkben? Napjainkban számtalan külső bizonytalanság és állandó változások közepette kell megtaláljuk életünkben az egyensúlyt. Maaret Kallio finn kognitív pszichológus, szexuálterapeuta és mindfulness coach szemléletes példákon és átfogó kutatási eredményeken keresztül világít rá, hogyan lehetünk reziliensek finn módra, árnyalt látásmóddal szemlélve a világot, erőt merítve nemcsak a sikereinkből, de a nehézségekből is, valamint értékelve mindazt, amink van. A HVG Könyvek által kiadott könyvből több részt is bemutatunk itt a hvg360-on.

A remény három igeideje

Általában milyen igeidőben gondolkodsz? Érzékeny vagy a múltra, kapaszkodsz belé elmélkedve, analizálva, esetleg rágódva azon, ami történt, ahogyan cselekedtél, és hogy vajon ki mit gondolt? Vagy az elméd általában inkább egy lépéssel előrébb jár, a jövő felé fordulva? Esetleg újabb és újabb horrorfilmeket gyárt arról, mi minden mehet félre vagy mi történhet a legrosszabb esetben? Álmodozik a „majd ha” örömről, amely egy szép jövendőbeli napon egyszer utolér majd, ha már magad mögött hagytad a jelent? Vagy az a legfontosabb számodra, hogy jelen legyél itt és most? A múltra már rá se pillantasz, a holnap miatt nem aggódsz, csak arra koncentrálsz, amit a jelen pillanatban kínál az élet?

Maaret Kallio: A reménye ereje
A könyvet ide kattintva megrendelheti a kiadótól. A sorozat korábbi részeit itt olvashatja.

Sokan könnyen felismerjük, milyen igeidő jellemző a gondolatainkra. A szorongásra hajlamos elme inkább a jövő felé fordul, nem a múlton rágódik. A depresszióra hajlamos inkább a múlt meggyászolatlan fájdalmainak és a korábbi nehézségeknek a csapdájába kerülni. Éppígy lehetséges az is, hogy az elménk túlságosan a jelen pillanatban él, és nem képes sem a múltban szerzett tudást és érzelmeket tiszteletben tartani, sem a jövőt felvázolni.

Amikor a remény szempontjából gondolunk az időre, fontos, hogy mindhárom irányba fejlesszük a mobilitásunkat: a múltba, a jelenbe és a jövőbe. A múlt tiszteletben tartása azt jelenti, hogy érdekel a múltunk, és tudjuk, honnan jövünk: Hogyan váltunk azzá, akik vagyunk? Milyen sebeket szereztünk, milyen sérüléseink vannak, amelyek ma is bennünk élnek? Mit tanított nekünk a múlt az erősségeinkről, emberi kapcsolatainkról és a túlélési képességünkről? Úgy általában, olyan a múltunk, amin könnyedén elidőzhetünk a személyes történetünk felől éppúgy, mint a családi, párkapcsolati és rokoni hátterünk szempontjából? Vagy inkább olyan, ami fogva tart, kétségbe ejt, megkeserít – miközben szem elől tévesztjük a jelent, és lemondunk a jövő reményéről?