Friss hírek

Változást élesítenek az androidosok és az iPhone-osok mobilján is

Véget vet a Google és az Apple a kissé kirekesztő „zöld buborékok” korának. A keresőóriás ugyanis bejelentette, hogy a cupertinóiakkal együttműködve az androidos készülékek és iPhone-ok közötti RCS-üzenetek is megkapják a végpontok közötti titkosítást, ami több milliárd ember digitális kommunikációját érinti.

Ranschburg Zoltán: Orbán csak a szépre emlékezik

„Nincs törvény, ami tiltaná politikusok számára a választók teljesen hülyének nézését, szóval Orbán nyugodtan megpróbálhat úgy tenni, mintha 16 év alatt álmaink Magyarországát építette volna fel, de attól csak még égetőbbé válik a kérdés, hogy miért aratott a Fidesszel szemben rekordgyőzelmet Magyar Péter és pártja.”

Csontsovány Demi Moore és tüzes Jane Fonda nyitotta meg a cannes-i filmfesztivált

Kevesebb világsztárral, de egy csodálatos romantikus vígjátékkal indult a 79. cannes-i filmfesztivál. Idén is podcastadásokban tudósítunk a helyszínről, és első kézből hallhatnak Peter Jackson életműdíjáról, A faun labirintusa huszadik évfordulójáról és a két évvel ezelőtti testhorrorját túlságosan komolyan vevő Demi Moore felvonulásáról zsűritagként.