Friss hírek

Montenegro lehet az EU következő tagja 2028-ban

Az Európai Parlament külügyi bizottsága (AFET) kedden elfogadott jelentéseiben megerősítette: a nyugat-balkáni bővítés kulcsszereplői, Montenegró és Albánia továbbra is komoly előrelépést mutatnak az európai integráció útján – ugyanakkor mindkét ország előtt jelentős politikai és jogállamisági kihívások állnak.

A Balásy-cégek teljesítménye: 1352 elnyert szerződés, 77 vesztett, összesen 1135 milliárd forintnyi közbeszerzés

Néhány látványos grafikonnal és beszédes adattal mutatja be a Korrupciókutató Központ, hogy a Balásy-cégek annyi pénzt nyertek a piaci cégeknél 30-szor nagyobb eséllyel, javarészt a Rogán-féle állami kommunikációs szervtől, hogy abból nemcsak 79 milliárd forintnyi profitot tudott kivenni a vállalkozó, hanem ennyi pénzből az M7-es mindkét oldalán, Budapesttől Fonyódig, kilométerenként építhető lett volna egy felcsúti stadion.

Bankvezérek mondták el, mit várnak el az új kormánytól

A Raiffeisen Bank vezérigazgatója arról is beszámolt, osztrák kollégáik milyennek látták április 12-én este az országot, Mészáros Lőrinc bankjának vezérigazgató-helyettese pedig arról beszélt, hogy kilencezer dolgozójuk között olyan a hangulat, amilyen az ország egészében. De az is szóba került a bankvezérek között, hogy a NER összeomlása után a távozó kormányhoz közeli cégek tudják-e törleszteni majd a hiteleiket.