Már most olyan nagy az aszály, hogy a gazdák porba vetnek a Dél-Alföldön
Már negyedik éve nincs elég talajvíz ahhoz, hogy a magok kicsírázzanak, ezt csak öntözéssel lehet elérni.
Már negyedik éve nincs elég talajvíz ahhoz, hogy a magok kicsírázzanak, ezt csak öntözéssel lehet elérni.
Az amerikai külügyminiszter szerint álcázott zsarnokság volt extremista szervezetnek nyilvánítani az AfD-t. Németországnak más emlékei vannak a zsarnokságról.
A hulladék anyagokból összeállított szobor a Kása-erdőben áll majd.
A fosztogatók segélyszervezetek raktáraiba, pékségekbe, boltokba törnek be élelemért.
New York egyik meghatározó repterén évek óta krónikus a munkakörben a létszámhiány.
A jövő héten közel 1,9 milliárd forintért lehet majd játszani.
Nagy előrelépés az örökségmegőrzésben és új távlatok a mesterséges intelligenciát használó alkalmazások számára – így jellemezhető a kínai Lenovo cég fejlesztése, egy hatlábú robot házőrző, pontosabban pagodaőrző.
Verstappent megbüntették, mert a boxutcában nekiütközött Antonellinek.
Az ukrán elnök szerint ennyire rövid idejű fegyvernyugvással nem lehetne értelmesen tárgyalni a tartós békéről.
Magyarország közepétől mindössze pár kilométerre található Dánszentmiklós, sokan mégsem hallottak róla. A Pest megyei falu szélén egy család azonban lassan tíz éve egy darab Dél-Franciaországot próbál megteremteni itt gyógynövényekkel és csúcskonyhával.
Hat gyanúsítottat tartóztattak le az ügyben, a legfiatalabb 16 éves.
A legendás norvég szintipop trió, az A-ha három esélyt is kapott a popzeneiparban, és a terméke minden alkalommal jobb lett. Az együttes példája azt a közkeletű meggyőződést cáfolja, miszerint a kreatív produktumoknak teljesen kiforrott állapotban kell megjelenniük. Szerkesztett részlet Adam Alter bestsellerszerző Lendülj túl a holtponton! című könyvéből.
A klubnak “új impulzusukra, másfajta szakmai megközelítésre van szüksége.”
Az idei évben a globális informatikai kiadások várhatóan 9,3 százalékkal nőnek, meghaladva az 5 billió dollárt. A Deloitte elemzése szerint Európa – ha kissé lemaradva is – követi a globális trendeket. A magyar IT-piac is némi növekedést mutat, azonban a világ- és európai átlagnál lényegesen lassabb ütemben.
A Leipzig már két góllal is vezetett, a Bayern fordított, aztán jött a dráma.
Színes kijelző, látványos fénygyűrű, okos porszenzor a Bosch Unlimited 10 fedélzetén, mely vezeték nélküli porszívó bevilágít a bútorok alá és gyorsan tölthető a cserélhető akkumulátora. Kipróbáltuk, hogy milyen a gyakorlatban.
A Tisza Párt elnöke arra utal, hogy Polt feleségének felelőssége van “a Nemzeti Bank kirablásában.”
Vasárnap egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra – legkésőbb és legkisebb eséllyel a déli országrészben.
Az ukrán elnök szerint Orbán Viktor tettei nagyon veszélyesek az unióra.
Azzal egyidőben, hogy Matolcsy György elveszítette jegybankelnök jellegét, kiderült, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bank alapítványai miatt, ugyanis súlyos hiányosságokat állapított meg és nagy veszteséget okozó döntéseket azonosított több száz milliárd forintnyi vagyonnal kapcsolatban. Litkai Gergely nagyon alapos prezentációt készített arról, hogyan jutottunk el ide. Láthatjuk a Halálcsillag alaprajzát, nyelvtörőnek is beillő rövidítéseket, és egy luxuskarórát, amelyet Matolcsy Ádám helyében KAP elég érdekes helyre rejtene.