Kiosztották a Magyar Sajtófotó Pályázat fődíjait, a HVG munkatársa életműdíjat kapott
A szabadúszó Nemeh Diana és a telexes Melegh Noémi kapták a fődíjakat a Magyar Sajtófotó Pályázaton.
A szabadúszó Nemeh Diana és a telexes Melegh Noémi kapták a fődíjakat a Magyar Sajtófotó Pályázaton.
A búcsúzó kormány egy rendelettel állt el tőle.
A Mészáros-csoport közleményben próbálta nyugtatni partnereit, a kivitelezőket viszont, úgy tűnik, nem győzték meg.
Már tavaly év elején láttuk, hogy a Kubatov-lista hatékonysága 60 százalék körül van és úgy tűnik, ez azóta sem változott - mondta el Tóth Péter, a Tisza Párt kampányfőnöke a Partizánnak adott interjúban, ahol azt is elárulta, hogy Menczer Tamás méltatlan fellépése után állt be Magyar Péter mellé. Azt is elmondta, hogy a választás után miben kell megváltoznia a párt működésének, és mit kell folytatnia Magyar Péternek.
Többen nem várták meg az új kormány megalakulását.
A demokratikus ellenzék egykori tagja szerint visszájára fordulhat az eredeti cél, ha nem kellő gondossággal járunk el.
Az Alpinát megvette a BMW, de a régi tulajdonos nem engedte el az autókészítést.
Robert Kalinák szerint azok a Szlovák Földalapot illetik meg.
Belga kutatók 20 éven át vizsgálták, milyen hatással van a mikrogravitáció a gravitáció érzékelésére. Az eredmények azt mutatják, valami történik a háttérben.
Szabó Marcel indítványára az Ab elnöke nem reagált.
A gyermekvédelmi ürüggyel megszavazott fideszes törvényt, amely többek között a könyvpiac szereplőit is súlyosan érintette, a napokban jogsértőnek találta az Európai Unió Bírósága. Papp Dóra, akinek három ifjúsági könyvét bélyegezték „bűnösnek”, bízik benne, hogy az új kormány komolyan veszi a döntést, bár szerinte egyelőre álomnak tűnik, hogy évek elteltével végre visszatér a béke a könyvpiacra is.
Az EU még a csütörtök esti informális ciprusi csúcs előtt fontos politikai jelzést küldött: a vezetők üdvözölték az Ukrajnának szánt 2026–2027-es, 90 milliárd eurós támogatási hitel véglegesítését és az Oroszország ellen elfogadott 20. szankciós csomagot. Az ukrán elnök azt mondta Orbán Viktor bukásáról, hogy a gyűlölet szítása nem hoz hasznot.
Túl sokszor hívták a megtakarítási miatt, ezért fogott gyanút.
Az eddigieknél jóval olcsóbb lézeres adatátviteli rendszert is próbára tettek az Artemis II küldetés során, és nagyon úgy fest, hogy rendkívül jól állta a sarat.
Az is kiderül majd, hogy ki vezeti majd az oktatási tárcát.
Az amerikai énekes éppen turnén volt, amikor a hatóságok egy 14 éves eltűnt lány maradványait találták meg az elhagyott autójában.
A fitneszceleb a leköszönő miniszterelnököt méltatta, és leszögezte, családjával nem a pénz miatt állt ki Orbán Viktor mellett, azt önszántukból tették.
A költségcsökkentésre törekedhet az Apple az iPhone 18 esetében, ami az elődjéhez képest is érezhető visszalépést hozhat több ponton is.
A kampányban három konkrét esetben egészen biztosan felmerül a gyanúja, hogy orosz–magyar információs művelet történt, de ezek csak arra voltak jók, hogy a választások előtt többen tartottak az orosz, mint a „brüsszeli” vagy ukrán befolyásolástól.
Távoznak a román kormány szociáldemokrata miniszterei, Nicusor Dan államelnök hosszasan tárgyalt a nagykoalíció tagjaival, majd mindenkit nyugalomra intett, és Európa-párti kormányzást ígért