Hogy áll az ország üzemanyagtartálya, ami márciusban porzott?
Számottevő mennyiséget sikerült visszapótolni.
Számottevő mennyiséget sikerült visszapótolni.
Azért húzza le a rolót egy ceglédi adománybolt, mert egyre többször fenyegetik, támadják meg a kollégáikat. Biztonsági őrre nincs pénzük, így más választásuk nincs. Az utolsó csepp az volt, hogy csütörtökön kést rántott egy boltba betérő támadó.
Extrém terhelés mellett is kiválóan teljesített a valasztas.hu – közölte a rendszer informatikai támogatását végző cég, az IdomSoft.
„Ennek az embernek soha, egyetlen egy szavát se higgyétek el, mert hazug”, azt vágta bele a képetekbe, hogy nem tudja, hogyan tud a felesége évente 500 millió forintot keresni – írta Szijjártó Péter volt miniszter szerdai interjújára reagálva a kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd.
Tóth Vera szerint amikor a gyermekvédelminek nevezett törvényt elfogadták, ő is le volt tiltva a közmédiában, mert egy idézet mellé odarakott egy szivárványos zászlót.
Növekszik az OTP-elnök tulajdonrésze abban a cégben, amely az ország több mint 30 ezer térfigyelő kameráját üzemelteti.
A 350 négyzetméteres ingatlan egy 1500 négyzetméteres telken található.
A Fidesz kampányarcát pénzbüntetéssel is sújthatják.
Vannak tanúk akik igazolhatják, hogy hivatali helyzettel visszaélés történt. Három évet is kaphat, akiről bebizonyosodik, hogy ilyet tett.
Egy baleset után kíméletlenül behajtják a kárösszeget az okozón, ha nem volt biztosítása.
Őrizetbe vették bennfentes információkon alapuló fogadás miatt.
A választás előtti napon még acsarkodó videóban nevezte agyhalottnak a rendszerváltó koncerten részt vevő fiatalokat a dunaharaszti Fidesz-elnök, aki alig két hét alatt azóta eljutott oda, hogy Magyar Péternek jár a tisztelet, és nyitott arra, mi sül ki a változásból.
Eltűnő fotók, szerkesztési lehetőség nélkül – érkezik az Instants nevű alkalmazás, amivel a Snapchatnak állítana riválist az Instagram.
Lovasi András zenekara hat év után jött ki új lemezzel. A szürke rendes megfestése 1. című lemezhez látomásos dalszöveg-videót is forgattak. Mutatjuk.
Berezvai Zombor szerint most lehet változtatni a politikai nyomáson, ami minden hivatalt maga alá gyűr. A Gazdasági Versenyhivatal vezető közgazdásza napokkal a választás előtt állt a nyilvánosság elé a visszásságokkal, aminek sok kollégája örült. Mi történt azóta, hogy a nyilvánosság elé lépett? Hogyan lépne fel a Tisza-kormánnyal szemben a GVH? Portréinterjú Berezvai Zomborral.
A leköszönő független országgyűlési képviselő szerint attól függ, hogy lesz-e rendszerváltás, hogy Orbán Viktor börtönbe kerül, vagy sem.
Kormányközeli sajtótermékek arra utaltak, szándékosan a választások utánra időzítették a friss mérések eredményeit.
A lengyel miniszterelnök szerint az európai politikusoknak türelmesnek kell lenniük Magyarral.
Egy felmérés alapján a produkciónak több az ellenzője, mint a támogatója a helyiek között.
Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek 15 napja van elfogadni a javaslatot, amely a közösségi oldalak számára írna elő szigorúbb szabályozást az országban.