HVG Ai7 – Otthonra jó lesz? És a boltokba? És a háborúba?
Megjelent a HVG mesterséges intelligenciával foglalkozó kiadványának hetedik száma.
Megjelent a HVG mesterséges intelligenciával foglalkozó kiadványának hetedik száma.
A magyar költségvetés átláthatósága rendkívül alacsony, ráadásul a helyzet folyamatosan romlik.
Előre tekintve egy jogszerűen, kiszámíthatóan működő Magyarországban bíznak.
Céljuk, hogy ez már az első 100 kormányzati napban teljesüljön.
Veszélyes biztonsági résre derült fény az iPhone-okban és iPadekben, haladéktalanul telepíteni kell az ezt orvosló frissítést.
Merjünk kicsik lenni.
A bejelentők szerint a volt igazságügyi miniszter ügyvédi tevékenysége alatt olyan döntést hozott a bíróság, amely az ügyvédi reputációját alapjaiban érinti.
Hatalmas szikrákat szórt, ahogy eltalálta a vezetékeket.
A Belügyminisztérium egyelőre nem hívta vissza őket, naponta kétszer-háromszor is beköszönnek a csoportokba.
Vége van annak a narratívának, hogy a túlélésért folyó harc igazol mindent, hogy az etikai kompromisszumok szükséges kényszerlépések. Nem azért, mert a rendszer egy hét alatt megváltozott, nem azért, mert hirtelen egyenlő lett a médiatér, hanem azért, mert a magyar független média végnapjai végre véget értek.
A cég szerint mindent szabályosan csinálnak, csak némi szag terjenghet.
Mit jelent Izraelnek a fideszes miniszterelnök bukása?
Lenne rá igény nálunk is, csak győzzék az adatközpontok.
A befizetési határidő főszabály szerint április 15. volt. Aki nem lép, késedelmi pótlék kiszabására számíthat.
Fájdalmas és nem is veszélytelen megbetegedés az övsömör, így érthető, ha valaki védőoltással próbálná megelőzni. Ennek a vakcinának további előnyei is vannak, amelyek közül az egyik legfontosabbat, a szívre gyakorolt pozitív hatását egy új, nagyszabású kutatás is megerősítette.
A fölényes választási győzelem után rohamtempóban indult meg a második rendszerváltás. Az e heti HVG több szemszögből készült pillanatfotókkal mutatja be a szédítő sebességgel zajló kormányalakítást.
Mutatjuk a Ferrari aktuális utcai sportautó kínálatának legnagyobb végsebességre képes és elég brutális gyorsulású modelljeit.
Néhányszor megpróbálkozott azzal is, hogy az engedély nélkül tartott szalagos álölyvét engedte ki a mozgó autójából vadászni.
Voltak azonban új belépők a fiúknál és a lányoknál is.
Három hónap alatt, az év elejétől március végéig egyáltalán nem hozott kegyelmi tárgyú határozatot a köztársasági elnök, így már száznál több kérvény tornyosulhat az íróasztalán.