Friss hírek

Vitézy a Tiszával összefogva öt pontban javasolja Bolla távozása után a BKV iránti közbizalom helyreállítását

A jövő heti közgyűlésre készült előterjesztés szerint Karácsony Gergely főpolgármester túllépte a hatáskörét. A javaslat további eleme, hogy világítsák át a BKV vezérkarát és a társaság gazdálkodási, közbeszerzési tevékenységét, hosszabbítsák meg a vezérigazgatói pályázatot, a volt BKV-vezér pályázatát pedig érvénytelenítsék.

Hogyan védekezzünk a szuverenitásvédelemmel szemben?

A helyzet nagyon egyszerű: se az országra kötelező nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel, se az Európai Unió jogával, de még a szerencsétlen alaptörvénnyel sem összeegyeztethető a „a közélet átláthatóságáról szóló törvény” a jelenlegi formájában. Ha mégis elfogadják, azért akad pár jogi lehetőség az ellenállásra.

Közleményben cáfolta Kocsis Máté elfogult bírákról tett állításait a Fővárosi Törvényszék

A Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy hiába járnak a bíróságra, a sajtóperekben eljáró bírók utálják őket. A Fővárosi Törvényszék inkább tényeket hozott, és arra mutatott rá, hogy az ítélettel zárult sajtó-helyreigazítási ügyek mindössze 3 százalékát helyezte hatályon kívül a felsőbb bíróság, és egyiket sem bírói elfogultság miatt.

Túlélsz vagy dominálsz? A következő évtized a vezetők kezében van

Június 5-én a balatonfüredi Kongresszusi Központban rendezik a Trust Summitot, amely mára Magyarország egyik legmeghatározóbb üzleti konferenciája. A Bizalmi Kör által szervezett esemény évről évre olyan platformot biztosít a hazai cégvezetők számára, ahol a tudás, az innováció és a kapcsolatépítés találkozik.

Uniós szinten korlátoznák a 16 éven aluliak közösségimédia-használatát

A digitális felnőttkor bevezetésével védenék az egyre inkább a képernyők előtt élő és szenvedő kiskorúakat egy új uniós törvényjavaslat beterjesztői. A tagállamok miniszterei júniusban tárgyalhatnak arról, hogy az EU bizonyos funkciók letiltásával, kötelező életkor-azonosítás és szülői ellenőrzés előírásával álljon bele a digitális gyermekvédelembe.