Fejszével követtek el gyilkosságot a Varsói Egyetemen
Egy másik ember is megsérült a támadás során.
Egy másik ember is megsérült a támadás során.
A Színházi Kritikusok Céhe bejelentette az idei díjazottat.
Idén márciusban rekordközeli összeget, 137 milliárd forintot helyeztek ki a pénzintézetek.
Nehéz lejönni az orosz energiahordozókról, miközben az is kiderült, hogy a szélturbinák egymás elől viszik el a szelet. De legalább az angliai St. Albansban a 14 éven aluli gyerekek többsége már nem használ okostelefont. Heti Kilátó.
Külföldi kiküldetésen vagy messze az otthonodtól. Húzós heteken vagy túl, sokat túlórázol. Egyszer két meeting között kapsz egy telefont, hogy feltörték a számlád. Nem sokkal később kiderül, hogy a készséges ügyintéző a vonal túloldalán: csaló. Ekkor már késő, milliós összegben károsítottak meg. Az eset gyakori, velem is megtörtént.
A sofőr többeket elütött, az egyik sérült állapota válságos.
A kormánypárti napilap Von Der Leyent lényegében azért támadja, amit a honvédelmi miniszterünknek is fel lehetne róni.
Bár manapság már a szélesebb nyilvánosság előtt is ismert a felelős állattartás fogalma, sokan sajnos mégsem tartják be annak szabályait a gyakorlatban. Mit jelent a felelősség? Mi az, hogy társállat vagy családi kutya? Mi a megfelelő és egészséges táplálás? Mennyi az annyi, ha mozgásról vagy fárasztásról, játékról van szó? Cikkünkben a legfontosabbakat vesszük sorra.
A helybeliek úgy tudják, hogy az elkövető csákánnyal ütötte fejbe a feleségét.
A filmtámogatási rendszer által az utóbbi években leginkább támogatott producerrel, az SZFE kuratóriumi tagsággal is jutalmazott Lajos Tamással közölt hosszabb interjút a Mandiner.
A negatív környezet miatt elmaradnak a fejlesztések és a beruházások, sőt az sem kizárható, hogy a termelő vállalatok tömegesen kezdik elhagyni Magyarországot.
Egyelőre nem érdemes a mesterséges intelligenciához fordulni az egészséget érintő tanácsokért, és a probléma nem csupán a technológia hiányosságaiból fakad.
A kormány szerint az árréstop bevált.
A török hatóságok kérvényezték az X-től a korlátozást.
A Magyar Kutatási Hálózat játékelméleti kutatócsoportjának kutatói már az előző konklávé folyamán tesztelték a modelljüket, akkor az abszolút esélytelennek tartott Ferencet a harmadik legesélyesebbnek hozták ki.
Akkor lett vége a menekülésnek, amikor a kocsija két kereke is defektet kapott.
A holnapi Vörös téri parádé is jelzi, hogy Putyin háborúkat akar. Hszi és Putyin a Trump keltette zűrzavar legnagyobb haszonélvezője. Netanjahu terveiből látszik, hogy a szélsőséges politika immár a fő áramlat része Izraelben. Trump le tudja győzni a jemeni huszikat, ha Amerika kitart, de az iráni segédcsapat továbbra is fenyegetést jelent. Ha a „Merzcron”, azaz a francia–német kettős kudarcot vall, Európa is kudarcot vall. Témák és vélemények.
Fájó lélektani határ alá zuhant a lej, a román jegybanknak milliárdokkal kellett segítenie, mert úgy kellene visszarántani a román gazdaságot a válság széléről, hogy nincs, aki ezzel foglalkozzon: a kormány megbukott, az elnökválasztás szélsőjobboldali győzelmet ígér. A HVG-nek nyilatkozott Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, aki állítja, ők felkészültek a helyzet kezelésére.
A miniszter a közösségi oldalán írt kommentjével reagált a felvételre, amelyben arról beszél, hogy szakítanak a békementalitással.
Brüsszel? Ukrajna? Németország? Netán a magyar kormány elhibázott gazdaságpolitikai intézkedései?