Ismét Orbán Viktornak adott igazat a Kúria a SPAR-ügyben
Ezúttal a Hírklikk ellen ítélt a bírói testület, pedig korábban a mostanival ellentétes következtetésre jutott – csak akkor a szocialista Tüttő Kata perelt.
Ezúttal a Hírklikk ellen ítélt a bírói testület, pedig korábban a mostanival ellentétes következtetésre jutott – csak akkor a szocialista Tüttő Kata perelt.
A produkció szerint eredetileg letiltották az előadást, de ezt a győri Audi Aréna cáfolta.
A hétfőn elhunyt katolikus egyházfő különös jelentőséget tulajdonított a sportnak mint az embereket és népeket egymáshoz közelebb hozó, a megbékélést elősegítő eszköznek.
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága elfogadta álláspontját a következő hétéves költségvetés prioritásaival kapcsolatban. Ennek alapján nagyon valószínű, hogy kemény vitákra lehet készülni a tagállamokkal, amelyek közül az egyik – Magyarország – már látatlanban vétóval fenyegetett.
Kínai kutatóknak sikerült az elméleti határig kitolni a RAM teljesítményét, amely nemcsak pokolian gyorsnak tűnik, de áramforrás nélkül is képes emlékezni az információkra.
Három balatoni települést érint a felújítás.
Egy felmérés szerint a magyarok 70 százalékánál jelentkezik valamilyen alvászavar, és az érintetteknek mintegy egyharmada folyamatosan szenved a rossz alvás, vagy éppen az álmatlanság kellemetlen tüneteitől. Az alvászavarral kapcsolatban számos tévhit tartja magát a köztudatban, amelyeket csokorba gyűjtöttünk.
Szerdán húsz helyen tiltakoztak az önkormányzati köztisztviselők az alacsony fizetések ellen.
Öt jelöltről mondta meg a mesterséges intelligencia, hogy mekkora eséllyel lehetnek Ferenc pápa utódai. Erdő Péter bíboros is szerepel a listán.
A rengések Isztambul környékén pattantak ki. Károkról, áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
A szegények és a nyugdíjasok pénze kiemelkedően gyors ütemben romlott az inflációs válságban. A szegényebbek kosarában ugyanis nagy az élelmiszerek súlya, sőt egyre nagyobb, az évezredben még sose volt ekkora. A gazdagok kosarában sokkal kisebb az élelmiszerek súlya, de náluk is nő – cserébe annyira kevés a rezsi, hogy náluk már alig látszik.
Amerikai kutatók a jácintbabban lévő fehérjét használták fel arra, hogy csapdába ejtsék a különböző influenza- és herpeszvírusokat. Laboratóriumi körülmények között a hatékonyság 95 százalékos.
Vad hasonlattal mentegette Windisch László ÁSZ-elnök a Pallas Athéné alapítványokat, amelyek működésében pont ők találtak anomáliákat. Szerinte nem igaz az alapítványokkal kapcsolatban emlegetett 500 milliárd forintos vagyonvesztés, ahogy az is téves keretezés, hogy Orbán Viktor bármire is utasította volna az ÁSZ-t.
Ezek az első büntetések, amelyeket a digitális piacokról szóló jogszabály alapján szabtak ki.
A múlt héten elfogadott új törvény jelentősen visszavágta a dolgozók sztrájkjogát.
Az egyik biciklis a szélvédőre zuhant az ütközéstől, majd az úttestre esett, a másikat az árok felé sodródva találta el az autó.
Az Európai Bizottság közlése szerint a két amerikai technológiai óriás, az Apple és a Meta is komoly pénzbüntetést kapott az Európai Unióban.
Robert Harris sajnálja, hogy az utolsó politikus, akit Ferenc pápa fogadott, J. D. Vance amerikai alelnök volt.
Hatalmas feladatot kapott mindenki, aki Rómában és környékén a turizmusból él: pár óra alatt kellett felkészülniük arra, hogy Ferenc pápa temetése és az utód megválasztása közötti időszakban milliók utaznának oda az egyébként is óriási tavaszi turistatömegen felül.
Az út szélén álló rendőr a magyar állam egyetlen megoldása minden ilyen problémára 2025-ben is, kivéve, ha a Pride betiltásáról van szó – írta a fővárosi képviselő.