Navracsics Tibor otthagyja a politikát
A jelenlegi közigazgatási és területfejlesztési minisztere visszamegy egyetemi oktatónak.
A jelenlegi közigazgatási és területfejlesztési minisztere visszamegy egyetemi oktatónak.
Székesfehérvár fideszes polgármestere nem zárta ki, hogy kilép a pártból.
Nem, nem post-truth világban élünk. A valóságot el lehet fedni, körbe lehet egy ideig bástyázni, és propagandával be lehet csomagolni. De eltörölni nem lehet. A valóság ugyanis kemény határ, előbb-utóbb szembejön az emberrel.
14 éve dolgoznak rajta, de ki számolja: a Microsoft egyik illetékese elárulta, miért létezik még mindig a Vezérlőpult, miközben már a Windows 8-ban bevezették az ezt kiváltani hivatott Gépházat.
Magyar Péter történelmi szerepe attól függ, mihez kezd a felhatalmazásával, és mit tanult abból a kormányzásból, melynek egyetlen fókusza a vereség elkerülése volt. Az, hogy korlátozni akarja mandátuma idejét, jó jel. De korlátoznia kell a mandátumával járó jogosultságokat is. A társadalom megbékélését azonban ne tőle várjuk. Ebben nekünk kell lépnünk.
Megkezdődött a felfrissített Mercedes EQS elektromos szedán hazai értékesítése.
Huncsik Péter, Václav Havel egykori tanácsadója az EUobservernek nyilatkozva fejtette ki, milyen lélektani alapjai voltak annak, hogy a bukott miniszterelnök kiépíthette a felfelé nyalás, lefelé taposás fideszes rendszerét Magyarországon.
Egy svájci lap szerint a magyar alapítású svájci cégnek nem volt beleszólása, hogy a nemzet gázszerelőjéhez kerüljön a cég, pedig nem akarták eladni.
A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak nincsenek vagyonelemei, de a törvény szerint a vezetők a személyes vagyonukkal is felelnek a párt tartozásaiért.
Dízelből több mint tíz százalékkal többet használtunk.
A Kia Seltos tisztán benzines és normál hibrid hajtással debütál Európában.
Péntek hajnalra azonban 2 fokig is csökkenhet a hőmérséklet.
A BMW befejezi az iX amerikai forgalmazását, és helyette a modernebb, kisebb iX3-ra fókuszál.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál Tiborcz Péter Sándor, a miniszterelnök vejének testvére volt annak a bírálóbizottságnak az elnöke, amely eljárt a Microsoft-licencek szabálytalannak vélt beszerzéseinél – tudta meg a HVG. Magyarországnak az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata után – beleértve más szervek kifogásolt pályázatait is – összesen 3,3 milliárd forintnyi támogatást kellett visszafizetnie az Európai Unió büdzséjébe a Microsoft-ügy miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség csaknem hét év óta nyomoz a beszerzések miatt, vádemelés nincs, viszont a HVG információi szerint van már két gyanúsított. Tiborcz Péter azt közölte: őt csak tanúként hallgatták meg, a döntéseket nem ő hozta, az pedig az eljárás során nem merült fel, hogy meggyanúsítsák valamivel.
Erről tanúskodó támogatói dokumentumok jutottak el a laphoz.
Ezzel a döntéssel sem a Tisza Párt kétharmados győzelmére várt Szijjártó Péter külügyminiszter.
A legnagyobb összeget a frakcióvezetőknek, a háznagynak, valamint az Országgyűlés két leköszönő alelnökének fizetik ki.
A megkérdezett 18–59 éves magyar nők 67 százaléka tapasztalt már valamilyen, a szexualitáshoz kapcsolódó nehézséget – derül ki egy hat európai országot érintő nemzetközi kutatásból.
A 2,5-ös erősségű földmozgást Bolhón biztosan érezték.
A spanyol csapat háromszor is vezetett, de a hét gólos meccsen mégis alulmaradt a párharcban. Az Arsenalnak egy 0-0 is elég volt a továbbjutáshoz.