Egymás ellen gyorsult a Bugatti brutális duója – videó
Több mint háromezer lóerő kettejük összteljesítménye.
Több mint háromezer lóerő kettejük összteljesítménye.
Sajnálja, hogy amivel eddig nem foglalkozott és semmilyen jelentőséget nem tulajdonított neki, azt iszonyatosan sokan nézik.
Azt használhatta ki, hogy Donald Trump igérette miatt megnőtt az ellenőrzések, letartóztatások és kitoloncolások száma.
Amerikai kutatók eddig kevésbé ismert negatív hatásait tárták fel az antibiotikumok használatának.
Sikeres volt a műtét, de azt egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagynia Kalmár Zsoltnak.
Az egyházfő tagja volt a San Lorenzo szurkolói klubjának is.
Benedetto Ceraulo egy veszekedés közben lőtt rá a fiára, aki szerencsére el tudott menekülni.
Szerdán kezdődik az Andor második és egyben utolsó évada, amellyel a Disney méltóságot tudott adni az ezer sebből vérző Star Warsnak. A franchise utóbbi éveiben sok millió rajongót veszített, agyba-főbe kritizálták a filmeket és a sorozatokat is, amiért ostoba történetmeséléssel és gyenge identitáspolitikával igyekeztek pontokat szerezni. És akkor jött egy sötét háborús széria egy távoli galaxisból.
A döntés okait nem ismertették.
A bökkenő az, hogy Kanada nem európai ország.
Donald Trump kormányzatának költségcsökkentő tervei is hatással lehetnek a Nemzetközi Űrállomás (ISS) biztonságára, épp akkor, amikor a Föld körül keringő kutatólabornak a szakemberek szerint még több forrást kéne biztosítani.
A trónörökös egyre több fontos eseményen jelenik meg a brit királyi családot képviselve.
Egy kevésbé ismert fegyveres csoport vállalta magára a támadást.
Az amerikai hadsereg először tesztelte egy hadgyakorlat során a K1000-es drónokat, amelyek a napelemeik segítségével akár 1600 km-t is képesek megtenni.
Bár nem várható el, hogy a világviszonylatban szerény forrásokra támaszkodó magyar gógyi érdemben kihívja a globális szereplőket, itthon is felbukkantak innovatív MI-alapú megoldások, például a társadalomtudományokban.
Jichák Hercog elnökön kívül mindenki hallgat, és az sem biztos, hogy Izrael képviselteti magát Ferenc pápa temetésén.
A húsvéthétfőn elhunyt egyházfő holttestét szerda reggel szállítják át a Szent Péter-bazilikába.
Rekordot döntött a McDonald’s magyarországi árbevétele, jelentősen nőtt Scheer Sándorék nyeresége is.
Belgium az az ország, ahol a végestelen-végig ki vannak világítva az autópályák, az ország jelképe pedig a nukleáris kor beköszöntét ünneplő csillogó-villogó emlékmű. De van jövője a korábban minden probléma megoldásának tartott atomenergiának?
A Ferenciek terénél Szabó Bálint trollkodta szét Hadházy Ákos egyszemélyes demonstrációját, a momentumosok pedig a Szabadság hidat zárták le egy időre.
A képet Nikasz Szafronov, Oroszország egyik leghíresebb művésze készítette, mert úgy érezte, ez közelebb hozná hazáját az USA-hoz.
A kereskedelmi csatorna együttműködésre lépett a Disney-vel, így sok régi közönségkedvenc film visszatérhet az RTL-re.
A húsvéti locsolás ma már leginkább azt jelenti, hogy kölnivel öntözzük a barátokat, rokonokat. Bezzeg régen a legények vödörrel járták a falut! – halljuk sokan szüleinktől, nagyszüleinktől. A hagyományos locsolkodás ma jobbára látványosság a skanzenben, azonban a BME néptáncegyüttese a mai napig közösségi élményként őrzi a magyar kultúrának ezt a szeletét. Fiatalok minden évben vödrökkel, szifonokkal járják Budapestet, és öntözik a lányokat – a szó szoros értelmében.
A Lucy nevű űrszonda a Jupiter pályája felé tart, hogy a Trójai övben lévő aszteroidák segítségével felderítse a Naprendszer történetét. Útközben több aszteroidát is megvizsgál, ezek közül az egyik a Donaldjohanson.
A közösségi média túlzott használata a depresszió egyik fő okává lépett elő a tizenévesek körében.
Egyre magasabbak a bírságok, és egyre több a kamera is.
Több lehetőséget is számba vesz a francia elnök.
A kutyák emberi szociális hálóban elfoglalt szerepét vizsgálta az ELTE Etológia Tanszéke. Tanulmányuk következtetése szerint a kutyával való kötelékünk leginkább a gyerek–szülő viszony és a baráti kapcsolat keverékeként írható le.
A porschés több veszélyes helyzetet is teremtett.
Három napot kaptak az emberek, hogy utoljára lássák Ferenc pápát.