Szijjártó Péter: Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi bővítéssel kapcsolatos szankciókat
A miniszter szerint a következő évtized közepétől az ország képes lesz nagy részben maga előállítani a szükséges áramot.
A miniszter szerint a következő évtized közepétől az ország képes lesz nagy részben maga előállítani a szükséges áramot.
Egyelőre nem tudni, számíthatnak-e a résztvevők pénzbüntetésre, a rendőrség ugyanis csak annyit közölt a HVG megkeresésére, hogy vizsgálják a történteket.
Az elemzőcég szerint Orbán Viktornak sikerült a mesterterve, és csapdába csalta az ellenzéket, úgy, hogy azok ezt észre sem vették.
Az influenszer szerint a Fidesz elveszítette az utcát, az emberek józanodnak, az Orbán-család harácsolása bicskanyitogató.
A miniszterelnök úgy vélte, a Pride-ot Brüsszel parancsára rendezték meg, és szerinte már látszik, hogy mi lenne, ha nem a Fidesz kormányozna. Elismerte, hogy sokan voltak szombaton, de a 2022-es „gender népszavazás” 3,7 milliós részvételi számával szerinte nem tudják felvenni a versenyt.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Befolyásolja-e az emberi környezetszennyezés a villámok kialakulását? És ha igen, lehetne-e ilyen módon mást is változtatni az időjáráson? Ezek a kérdések egy hajózási szabályozás nyomán merültek fel.
Továbbra sem tisztázott, hogy mennyire sérültek meg az iráni nukleáris létesítmények az amerikai támadások nyomán.
A ferritin a vashiány és a vérszegénység egyik legfontosabb biomarkere, amely már akkor segíthet a vashiányos állapotok korai felismerésében, amikor a klinikai tünetek még nem jelentkeztek. A ferritin szintjének ellenőrzése kulcsfontosságú a súlyosabb vashiányos állapotok megelőzésében, különösen terhes nők és sportolók esetében, ahol nincs idő a hosszadalmas kezelésre.
Hat rendőr és két civil sérült meg a belgrádi kormányellenes tüntetésen.
Budapest erős jelzést küldött a hatalomnak – így értékelik a világsajtóban a Pride eseményeit.
A kormánypárti publicista szerint azért mentek ki ennyien a Budapest Büszkeségre, mert egyesült az ellenzék a nemzetközi brigádokkal. Hozzátette: „Ideje megmutatnunk az erőnket, és megvédeni a hazánkat”.
A legtöbb telepített PC-s játék hamarosan egyetlen indítófelületet fog kapni az Xboxon. Az Xbox Insider résztvevői pedig már azt is próbálgathatják, hogyan fog ez élesben működni.
Maradéktalanul a Dichand család birtokába került az Ausztriában közel negyven éve véleményvezér Kronen Zeitung napilap.
A büntetéseket ledolgozni és leülni sem lehet, pedig érdekes helyzet állna elő, ha 20 ezer ember egyszerre jelentkezne a jelenleg nagyjából 18 ezer főt elhelyező börtönökben.
Mindenkinek szíve-joga kimenni az utcára és megmondani, hogy nekem is van véleményem – mondta riporterünknek a szombati Pride-on egy Mi Hazánk-szimpatizáns, aki nem ellentüntetőként, hanem a menettel együtt haladva demonstrált. Mit üzennek egymásnak és a hatalomnak a résztvevők? Kacskovics Mihály Béla és Martini Noémi videója a Büszkeség napi felvonulásról.
Heteken keresztül azt sejtette a kormány, hogy fizikailag is megakadályozzák majd a Pride-ot, de a rendőrök végül a Mi Hazánk ellentüntetőit kerítették el.
Sok jót nem vár már a jegybank az idei évtől, amit Orbán Viktor tavaly azzal harangozott be, hogy repülőrajtot vesz a gazdaságunk. Mondjuk már maga a miniszterelnök se vár tőle semmi ilyesmit. Az ország távol-keleti akkugyárai sem remekelnek, a dél-koreai SK On-ról is rossz hírek jöttek, a kínai CATL pedig nekiállt felülvizsgálni a debreceni gyára második ütemének építését. Bemutatták a készpénztörvényt, Lázár János a plázastop szigorításáról egyeztetett, csak pont a kereskedőkkel nem, Tiborcz István meg megvette a fővárosi Marriott Hotelt. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A Die Presse számolt be a budapesti felvonulásról.
Azt egyelőre nem tudni, hogy számíthatnak-e a résztvevők utólag pénzbírságra.
A többség szemében értékőrző megtakarítás, de hosszú távon jó befektetés is lehet az arany. Nem csak fizikai rudakat vehetünk, a részvénypiacon is kihasználhatjuk a nemesfém drágulását.
Magyarország nem az a hely, ahol a rendőrség gumibottal szétverhet egy békés megmozdulást – írja a svájci lap Budapestről tudósító munkatársa.
Könnyedén folytathatja majd a megkezdett feladatait egy másik androidos készüléken, vagy láthatja az egyik eszköz értesítéseit egy másikon – hasznos újdonság jön az Androidba.
Az amerikai lap is Budapestről tudósított.
Az első tulajdonosa által árult BMW 630 CS eddig kevesebb, mint 10 ezer kilométert hagyott maga mögött.
A hatalom melegellenes politikája minden eddiginél több ellenzékit vitt ki az utcára – fogalmazott a Die Zeit tudósítójának egy Budapest Pride-résztvevő.
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban. A rendőrök a korábbi fenyegetések ellenére szakszerűen tették a dolgukat, Karácsony Gergely tekintélyt szerzett, Magyar Péternek sikerült elkerülnie a fideszes kelepcét – csak egyetlen vesztese van a szombati napnak.
Szerinte a kérdés csak az, ki akarja-e tenni annak a gyerekeit, amit az elmúlt tíz évben ő is átélt.
A Tisza Párt és a fővárosi csőd sem maradt ki.
Tisza 46, Fidesz 35. A kutatóintézet szerint a Mi Hazánk és a DK is bejutna a parlamentbe, ha most vasárnap lennének a választások.