„Most meghaltok” – nyolcgyerekes családra támadt két símaszkos fegyveres egy ceglédi tanyán
Az egyik támadó lakásán több fegyvert és lőszert is találtak.
Az egyik támadó lakásán több fegyvert és lőszert is találtak.
A kutatóintézet gyakorlatilag elismerte, hogy eddig nem volt független a kormánytól.
A melegben nő a rosszullétek kockázata.
Az egyik házelnökjelölt Rák Richárd, aki a törvényalkotási bizottság elnöke is lesz.
Az Európai Politikai Közösség örményországi találkozója nem jogszabályokról, nem zárónyilatkozatokról és nem intézményi alkukról szólt, hanem elsősorban arról, hogyan próbálja Európa újrarendezni saját politikai terét.
Hamarosan akár egy egyszerű Windows 11-es PC is elég lesz az Xbox-szerű játékélményhez.
Javítottak áprilisban a beszerzésimenedzser-indexek, bár a magyar így is a hosszú távú havi átlag alatt van.
Németország felé tartott vonattal, amikor az apja telefonon elérte.
Gyorsan kell cselekedni, mert különben könnyen végleg lába kelhet az illegálisan szerzett vagyonoknak, figyelmeztetett Andrés Ritter a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva.
A két vezető jereváni találkozójáról beszámolva Robert Fico ezt nem említette.
A Spirit pont az a cég volt, amelyet senki se szeretett, de mindenki használt, mert olcsón tudott működni. Aztán jöttek a bajok, végül az iráni háború miatt megugrott üzemanyagtárak bedöntötték a boltot. Az ügyfelek sok esetben nem tudhatják mire számíthatnak, a világ pedig elgondolkodhat azon, van-e jövője az ultra alacsony áron minimális szolgáltatásokon alapuló fapados üzleti modellnek.
Mit jelent bátornak lenni?
Teljeséggel szokatlan, hogy bő egy hónappal a vb rajtja előtt ne legyenek meg közvetítési jogokról szóló szerződések.
Magyar Péter és Ursula von der Leyen múlt heti megbeszélése után szakpolitikai szinten folytatja a munkát a leendő közlekedési és beruházási miniszter.
„Mivel most nem nyilatkozom, ezért most nem nyilatkozom” – énekli bájos hangon Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Gajdics-videókkal egy csapásra híressé vált Mronk új, megzenésített politikainyilatkozat-videójában.
A kerület vezetése a jövőben szigorúbb feltételekhez kötheti a park használatát.
Az amerikai elnök nemrég a Fehér Házban fogadta az Artemis II legénységét, az esemény viszont több szempontból is furcsa volt.
Annak idején azzal jelentették be a várandósságot, hogy „készül az eddigi legjobb featünk”.
A jegybank belső vizsgálatot tartott, miután Simor András volt MNB-elnök arról beszélt, egy korábbi alelnök nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák őt el a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából.
Hajós a Heti Hetesben elevenítette fel, hogy Vajna Tímea egyszer kért valamit tőle, nemet mondott, majd elbocsátották.