Melyik a kedvence? Ezeket a dalokat és albumokat hallgatták a legtöbbször a Spotifyon
A Spotify idén már 20 éves, ebből az alkalomból pedig több toplistát is készített a platform.
A Spotify idén már 20 éves, ebből az alkalomból pedig több toplistát is készített a platform.
A Szent Imre Kórház saját, belső vizsgálata szerint nem mulasztottak az elhunyt nő ügyében, de most már arra hivatkoznak, hogy az akkori főorvosuk jelentéséből indultak ki. A Direkt36 azt írja, a mostani hivatali vizsgálat szerint többféle mulasztás is történhetett. Az áldozat fia azt mondja, szomorú, hogy az édesanyját talán egy sima EKG-vizsgálat is megmenthette volna.
A Cipruson zajló informális EU-csúcson közös ütemtervet írtak alá arról, hogy 2027 végéig lebontanák az egységes piac fennálló akadályait, egyszerűsítenék az uniós szabályokat, csökkentenék az energiaárakat, és felgyorsítanák Európa digitális, ipari és mesterségesintelligencia-alapú átalakulását. Kérdéses azonban, hogy a politikai ígéretből lesz-e valódi végrehajtás.
A politikai elemző szerint a miniszterek nagyobb szerepet kapnak majd, mint az Orbán-kormányban, vélhetően Magyar Péter jobban épít majd az ő népszerűségükre is.
Nemzeti oldal? Család? Konzultáció? Migráns? Karmelita? Annyi szó volt, amelynek a bukott propagandagépezet új jelentést akart adni és kisajátítani a Fidesz számára. Itt az idő, hogy visszaadjuk ezeknek az igazi értelmét, és úgy használjuk őket, ahogyan valóban kell.
Szalai Vivien korábban 11 milliós karkötőt, helikopteres utat, tízmilliós Birkin táskát villantott. Most már inkább a férje vezetéknevét használja.
Sz. Lajos az egyik vádlottja a Katzenbach-gyilkosságnak, ám a rapper szerint „összeegyeztethetetlen a múltjával”, amivel vádolják.
Az ionizáló sugárzás pontosabb és költséghatékonyabb érzékelését segítheti egy, a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) folyó fejlesztés – közölte az intézmény.
Bármilyen pusztítást is okoz az Irán elleni amerikai-izraeli háború, talán egy pozitív következménye lesz a válságnak: új lendületet vesz a megújuló energiaforrások használata. Nő a gazdasági aránytalanság a világban, a szegények még szegényebbé válnak, 2031-re pedig már 4000 szupergazdag is élhet közöttünk. Mindenkit fenyegetnek a mikroműanyagok, a BBC abban segíthet, hogy miként ehetünk meg a jelenleginél kevesebbet a szinte láthatatlan plasztikdarabkákból. És még egy jó hír: kinevezték az első női edzőt az egyik top férfi focibajnokságba, a Bundesligába. A Kilátóban arról is szó esik, hogy immár Dzsakarta a világ legnagyobb városa.
A Központi Nyomozó Főügyészség felülbírálta a rendőrségi javaslatot.
Kiderül, mennyit fizetett már ki az EU, mennyi vár lehívásra, és mennyi van befagyasztva.
A Tisza-kormány közlekedési minisztere szerint nemcsak a vidéket kell fejleszteni, Budapestnek is új lendületet kell adni.
Egy férfi úgy megütött egy 25 éves bulizót a belvárosi szórakozóhelyen, hogy az belehalt a sérülésekbe. A támadónak a nyomozás költségét is ki kell fizetnie, több mint egymillió forintot.
Új eszközt fejlesztettek a brit szolgálatok, hogy megvédjék a kormányzati szereplők eszközeit az adatszivárgástól.
Magyarországon is egyre többen ismerik fel, hogy a hagyományos férfiszerep – miszerint egy férfi maradjon erős bármi áron – magukra a férfiakra is rendkívül káros lehet. Kiss Gergellyel, a Warrior Tribe férfiközösség létrehozójával és Dunai Marcell mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk férfiszerepekről és érzelmekről, de arról is, hogyan mozdulhatnak ki a férfiak ebből a felállásból, és miért érdemes ezt megtenniük.
A főpolgármester úgy véli, a Tisza Párt frissen kinevezett közlekedési és beruházási minisztere jó partnere lesz Budapestnek.
A rapper egykori kollégája védelmére kelt, miután a választás utáni posztja miatt bíráló kommentek garmadáját kapta. „Szerintetek azok közül, akik a TV2-ben dolgoznak, mindenki fideszes?” – vetette fel.
Viszlát.
Új módszerrel, fényképes felismerés alapján mérte a vezető tiszás politikusok ismertségét az Europion közvélemény-kutató cég.
Évek óta szégyenteljesen működik a Brüsszelbe kirendelt magyar diplomácia, kormányzati szinten űzte az Orbán-rezsim az uniós dezinformációt. Nemzeti érdek a jóvátétel és korrekció. Vélemény.