Az SZDSZ spórolna a megüresedő miniszteri posztokon

Az SZDSZ szerint a takarékoskodás jegyében meg kellene szüntetni az esélyegyenlőségi és az uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszteri posztokat – erősítette meg a párt sajtószolgálata a hvg.hu-nak. A kormány továbbra sem nyilatkozott az elképzelésről.

  • unknown unknown
Az SZDSZ spórolna a megüresedő miniszteri posztokon
A javaslatot Pető Iván, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese fogalmazta meg a párt csütörtökön kezdődött frakcióülésén Velencén. A kérdés azután vetődött fel, hogy a kormány Juhász Endre EU-koordinációs tárca nélküli minisztert az Európai Bíróság bírájának jelölte, Lévai Katalin jelenlegi esélyegyenlőségi minisztert pedig az MSZP európai parlamenti listájának harmadik helyén szerepel.



Pető az MTV Híradójában cáfolta, hogy a szabad demokraták igényt tartanak a két miniszteri posztra. A politikus azt mondta, hogy az SZDSZ nem akar pozíciókat halmozni, és ha a kormány takarékoskodni szeretne, akkor a legjobb az lenne, ha a két miniszteri posztot megszüntetnék.



A kormány egyelőre nem foglalkozott az SZDSZ javaslatával, és azzal kapcsolatban még nincs hivatalos kormányzati álláspont – tájékoztatta a kormányzati kommunikációs központ a hvg.hu-t.